Szabadságharc. Őseink felszabadító harcai a magyarság elnyomása elleni küzdelem végig kíséri történelmünk. A földterületekért folyó csaták, függetlenségért vívott harcok, itt még elsősorban más nemzetek ellen folyt. A politikai háttér az összefogás, szövetségek sorozatosan ismétlik az alap momentumokat. Nemzet nemzet ellen. Ember ember ellen. Miért ? Földterületekért, anyagi jólétért ? A saját nemzet kultúráinak megóvásáért ? Harcok az életért, az életben maradásért. Ma is írjuk a történelmet, csak már másként.
Ki tudja ?
Milyen felkelés előzte meg a Rákóczi-szabadságharcot ?
Miért kellett Rákóczinak Lengyelországba menekülnie?
Thököly Imre nevéhez fűződik a hegyaljai Tokajban kirobbant parasztfelkelés 1967 július 1-én.
A Franciákkal szövetkezni kezdett a Habsburgok ellen, ennek bizonyítékul szolgáló levelet elfogták és tömlöcbe zárták ahonnét Gottfried Lehmann dragonyos kapitányt zászlótartó öccsével megszöktette és Lengyelországba menekítette.
1703 június 16-án a Vereckei hágón keresztül érkezett Magyarországra. Ott csatlakozott hozzá Ocskay László, és Borbély Balázs kisszámú, de jól felszerelt lovassággal, majd megérkezett Bercsényi is mintegy 600 főnyi lengyel és román Zsoldoscsapatával.
Amennyiben érdekelnek a sorozat előző fejtörői csak a keresőbe kell írnod a történelmi fejtörő kifejezést, vagy ha érdekel a kigyűjtött sorozat látogasd meg a : http://magyarokgnagyjai.blospot.hu/
Ismereteid bővítésére a Wikipédia az általam ajánlott és használt forrás.