G-4FFD6QYYXW

Régiségek Kalocsai minta tányéron

A híres Kalocsai minta kézzel

Kalocsai minta, Kalocsa híressége, és általuk a Magyar nemzethez fűződő motívum. Sok formában, kivitelben találkozhatunk vele. Mind festett mind hímzések formájában terítőkön, és egyéb textil,tárgyak díszítése ként. Kézzel festve tányéron is mint ahogyan az a képen látható. Igazi Hungarikum. Elválaszthatatlan a Magyarságtól.

Kalocsai minta Régiségek Minden Nap Alap

Motívumában őrzi Kalocsa másik hírességét a paprikát amely szintén része nemzetünk kultúrájának. Ezek a minták illetve virág motívumok számtalan kézügyességet hagytak maguk után, nem csak mint festészetben, hanem kézimunkák, hímzések által is. Még ma is büszkén terítik asztalaikra az így készült darabokat háziasszonyaink. Egyesek azért mert családi örökségként maradt rájuk a népművészetünk csodás alkotása, mások pedig saját kezűleg hímezték. Az sem kizárt, hogy borsos áron megvásárolták. Kezdetben az ágyneműket hímezték lányaink a férjhez menetelt megelőzően illetve, öltéseiket zsebkendőkön használták fel még nem színes kivitelben. Később kötényeik majd abroszok, asztali futókat virágoztattak fel vele és felsőruházatukat díszítették. Néphagyományaink részét képezik. A mai időkben előfordult menyasszonyi ruhákon, és időnkét a divat ipar is fel-fel karolja akár filmnyomot változatban is. Ez előre jelzi, hogy örökkön örökké fent marad stílusa az utókornak.

A Minden Nap Alap honlap szeretettel várja kedves olvasóit. Életünk óceánján az álmok tengerére, ezotéria vizein evezve, recept folyammal ,őseink földjére hívlak. Relaxálni, pihenni, szórakozni vagy, ha kedved támad online reklámokra és üzletre. Gyere !!! >>>

Mentés

Mentés

Történelmi fejtörő X. A tatárok és IV. Bélát

Történelmi fejtörő X. A tatárok és IV. Bélát

Honalapítás. Miért is fűződik másod sorban IV.  Béla nevéhez a ez, laikusan is sokat köszönhetünk neki, hogy ide,  erre a helyre ahol most élünk születhetünk. A történelem szokták mondani megismétli folyamatosan önmagát. Lerombolták, újraépítjük hazánk, földünk, otthonunk.

Ki tudja?

  1. Hol és mikor verték meg a tatárok IV. Bélát?
  2. Miért takarodtak  ki a tatárok az országból?
  3. Miért Béla a -második honalapító ?
Történelmi fejtörő X. 2. Honalapítónk IV. Béla Minden Nap Alap

Forrás:F.k.:Képzőművészeti Alap Képcsarnokai.-Offset Nyomda, Bp.

Forrás:F.k.:Képzőművészeti Alap Képcsarnokai.-Offset Nyomda, Bp.

Válaszok:

  1. 1206 nov.-1270 máj.3 IV. Béla nevéhez fűződik a Muhi csata vesztés amely 1241 ápr.9.-re tehető
  2. Nem sikerült a tatárok hatalmát megszilárdítani, ezért hagyták el az országot. (  vitatott, de ez is oka )
  3. A tatár járás utáni ország újjá építése miatt nevezik IV. Bélát honalapítónak.

Amennyiben érdekelnek a sorozat előző fejtörői csak a keresőbe kell írnod a történelmi fejtörő kifejezést, vagy ha érdekel a kigyűjtött sorozat látogasd meg a : http://magyarokgnagyjai.blospot.hu/

Ismereteid bővítésére a Wikipédia az általam ajánlott és használt forrás.

A Minden Nap Alap honlap szeretettel várja kedves olvasóit. Életünk óceánján az álmok tengerére, ezotéria vizein evezve, recept folyammal ,őseink földjére hívlak. Relaxálni, pihenni, szórakozni vagy, ha kedved támad online reklámokra és üzletre. Gyere !!! >>>

Egyéb munkáim,  jegyzeteim más  formában : Mind Nap Alap,   Magyarok Nagyjai,   Dream Spiri,

Kellemes olvasást, érezd  jól magad !

Történelmi fejtörő LII. Ideiglenes Nemzetgyűlés

Történelmi fejtörő LII. Ideiglenes Nemzetgyűlés

Nemzetgyűlés Ez már megélt időszaka korunknak, vannak időseink akik már saját életük során megtapasztalhatták ezen események történelmi hatásait és elmondhatják személyes tapasztalataikat,ki hogyan éltem meg akár kisgyermekként ezeket az igen nehéz éveket, ugyan akkor ott volt a fejlődés minden mozzanata a küszöbön. Hierarchia rendszere, államszervezete sokban hasonlít a jelenlegiéhez.

Ki tudja ?

  1.  Mikor és hol ült össze az Ideiglenes Nemzetgyűlés ?
  2.  Mi volt első tette ?
  3.  Mi volt az Ideiglenes Nemzetgyűlés legfontosabb egész népre kiható törvénye ?
20170223_115030Forrás: F.k.: Képzőművészeti Alap Képcsarnokai -Offset- Nyomda, Bp.

Válaszok :

  1. 1944. December 21. Debrecenben a Református Kollégium Oratórium termében ült össze az Ideiglenes gyűlés.
  2. Ideiglenes Nemzetgyűlés 23 tagú Politikai Bizottságot választott. (Ennek összetétele: 5 kisgazda, 4-4 kommunista és szociáldemokrata, 3 nemzeti parasztpárt, 2 polgári demokrata párt és 5 pártonkívüli képviselő volt.) Még aznap megalakult a Dálnoki Miklós Béla vezette Ideiglenes Nemzeti Kormány,
  3. legfontosabb alkotása az új választójogi törvény (1945. VIII. törvény) volt.

Amennyiben érdekelnek a sorozat előző fejtörői csak a keresőbe kell írnod a történelmi fejtörő kifejezést, vagy ha érdekel a kigyűjtött sorozat látogasd meg a : http://magyarokgnagyjai.blospot.hu/

Ismereteid bővítésére a Wikipédia az általam ajánlott és használt forrás.

A Minden Nap Alap honlap szeretettel várja kedves olvasóit. Életünk óceánján az álmok tengerére, ezotéria vizein evezve, recept folyammal ,őseink földjére hívlak. Relaxálni, pihenni, szórakozni vagy, ha kedved támad online reklámokra és üzletre. Gyere !!! >>>

Egyéb munkáim,  jegyzeteim más  formában : Mind Nap Alap,   Magyarok Nagyjai,   Dream Spiri,

Kellemes olvasást, érezd  jól magad !

Mentés

Translate »
Verified by ExactMetrics