Csokoládé krémtorta Recept Neked

Csokoládé krémtorta

Csokoládé krémtorta egy ősi recept alapján. Ahogyan még elődeink készítették. Vitathatatlanul ismerték a sütés főzés miden praktikáját. a csokoládé az egyik olyan alap torta amivel mindenki találkozhatott már. Hiszen a kakaó és a csokoládé kultusz kialakulása óta fent tartja elsődleges helyét a desszertek birodalmában. Magát a torta krémet többféle képen is szokás készíteni. Van aki tojásokkal gőz fölött keveri és van aki lisztel tejjel alapozz meg és főt krémként készíti , lehet csak puding porból vagy vajkrémként. Tulajdonképpen ettől lesz egyedi. Ez itt most a krém torta receptje, a többi másik fejezet lesz.

Elkészítése : 10dkg cukrot egy deciliter vízzel átlátszóra főzünk, hozzákeverünk 15 dkg csokoládét, amit a sütőben megpuhítottunk. Mi alatt teljesen kihűlt felolvasztunk 3 lap ( pici csomag ) zselatint és azt langyosan, valamint fél liter tejből vert kemény habot összekeverünk a csokoládéval. egy lezárható formát kikenünk mandula olajjal. Ebbe beleöntjük a krémet, lezárjuk a nyílást bekenjük alaposan vajjal, hogy a jég be ne folyhasson. Így apróra tört sós jég közzé ágyazzuk legalább 3 órán át. Amikor kiemeljük a jég közül letöröljük meleg kicsavart vizes ruhával a vajat. Kinyitjuk és tálra borítjuk. Ízlés szerint tálaljuk. Díszítéssel még kívánatosabb formát adhatunk neki. Ki ki kedvére dekorálhatja ezzel még egyénibb formát öltve rá.

 

A Minden Nap Alap honlap szeretettel várja kedves olvasóit. Életünk óceánján az álmok tengerére, ezotéria vizein evezve, recept folyammal ,őseink földjére hívlak. Relaxálni, pihenni, szórakozni vagy, ha kedved támad online reklámokra és üzletre. Gyere !!! >>>

Egy kiváló mézes süti recept neked Karácsonyra

Egy kiváló mézes süti recept neked Karácsonyra

Hagyományos mézes és édes !

Egy kiváló mézes süti recept neked Karácsonyra. Nem csak a vásárokban elterjedt árusítások során ismert ma már a mézeskalács. Nagy előnye, hogy időben elkészítheted ezt a méz tartalma által egészségesnek mondható aprósüteményt, amely könnyen jól tárolható és ez által fogyasztás előtt jóval korábban elkészíthető. Sőt bizonyos állási idő javasolt is, mert azon édességek közzé sorolható amely helyesen tárolva még puhábbá és ezáltal ízletesebbé válik. Így a közvetlen ünnep előtti előkészületek zsúfoltságán is könnyíthetünk vele magunkon. Ez nagyon jól formálható apró sütemény kis gyermekek  kedvence, ugyanis ha legelterjedtebb formájában, fenyőfákat, csillagokat, holdacskákat, szívecskéket, pillangókat stb… szaggatunk belőlük, szépen díszítjük, még kívánatosabbá varázsoljuk a számukra. Szépen tálalva az ünnepi asztal díszeként szolgál és remek vendégek fogadására illetve azok kínálására. Akkor jöjjön…….

egy-kiváló-mézes süti-recept-neked-karácsonyra-2-http://minden-nap-alap.hu/

Egy kiváló mézes süti recept neked Karácsonyra

5 dkg cukrot dl vizet összekeverünk és 1/4 liter mézzel felforraljuk. Vigyázni kell mert könnyen kifut. 1 és 1/2 liternyi lisztet langyosan tálba öntünk  a közepébe mélyedést készítünk és beletöltjük a mézes keveréket, 1 citrom reszelt héját, lehet narancsét is, fahéjat, őrölt szegfűszeget ízlés szerint és 1 kávéskanálnyi szódabikarbónát. Alaposan összedolgozva, letakarva, langyos helyen másnapig kelni hagyjuk. Majd lisztezett deszkán ujjnyi vastagságúra kinyújtjuk,  kis formákat kiszaggatva közepükbe diót vagy mandulát nyomunk. Gőz felett felvert tojásfehérjével díszítve tepsibe helyezve egymástól ujjnyi távolságra kisütjük. A kihűlt mézes sütiket javasolt lezárt dobozkában tárolni, így puhább és omlósabb ízletesebb lesz. Remélem sikeres lett,hogy ez egy kiváló mézes süti recept neked karácsonyra.

Ha szeretnél finom édességeket készíteni Itt találsz javaslatot tőlem : http://minden-nap-alap.hu/2017/11/27/csokorban-a-receptek-neked/

Esetleg szereted a történelemmel kapcsolatos fejtörőket ? Látogasd meg a Magyarok nagyjai oldalamat, ha pedig érdekel az álomfejtés érdekes magyarázatokat találsz a Dream Spiri oldalamon vagy nézd meg mit jelent a kalap vagy kalapács megjelenése alvás közben, vagy a kanári esetleg az agyag és a sár.

Köszönöm, hogy itt voltál és ha tettszett látogass el ide máskor is, mert mindannyian jól tudjuk, hogy Minden Nap Alap !

Csokorban a receptek neked

Csokorban a receptek neked

Margaret konyhájának ízei

Csokorban a receptek neked,  Margaret konyhájának ízei. az oldal folyamatos változásokon megy keresztül, ezért most felidézem a korábbi bejegyzéseket  könnyebb elérhetőségüket segítve .

Hamarosan itt lesz a disznótorok ideje ez egy remek házi kolbász recept.

Az élesztő futtatása kelt tésztáin alapja, hogy helyesen kelessz kovászt látogass el ide !  http://minden-nap-alap.hu/2016/12/20/recept-neked-izek

Egyszerűen készíthetsz pogácsát  , sós teasüteményt vagy Kechupot Esetleg Tiramisut ahogyan én is szeretem. Kedveled a pizzát, itt van hozzá legjobb recept . Süss cseresznyés muffint, vagy kávés muffint esetleg kókuszos-feketekávés muffint. Kedveled a sós kiflit esetleg Kuglóf-ot? Csak a piros linkre figyelj ! Ez a legjobb goofri tészta összeállítás.

csokorban-recept-neked-ízek-ételek-minden-nap-alap.hu

Érdekel hogyan készült és mi is az a koldus kotlett ? Milyen az igazi farsangi fánk ? Vízvári Mariska hogyan készítette a desszertek királyát a palacsintát ? Burgonyás lángos ami mindig sikeres.

A Brabanti tojás  egy gombás íz, egyszerű és finom.  gyorsan elkészíthető. Az olaszos konyha kedvelőinek  Gnocchi alla romana Vízvári Mariska módra, és szintén tőle a Gratinírozott gomba receptje. Gombagulyás  a  gomba töltve és a gomba szeletek receptjeit is megtalálhatod.

Egy tálas bab étel, ebédre vacsorára tápláló vitamin dús.  A hideg tál is gyorsan elkészíthető ízlésesen

A recept neked csokorban folytatódik….

Készíts karfiolos ételt fogyókúrához ! Így készül a Töltött burgonya, és így a zsírban sült főtt burgonya Egyszerű és finom a sajtos gombóc.

Süss omlós linzert, minden idők kedvelt süteménye. Isteni finom a Túrós párnácska frissen olajban készítve. Megtudhatod hogyan prezentálj a réteseket.

Szereted a csokoládét? Ez a recept ötlet a tied ! Csokoládé korongok. Ilyen a legfinomabb sárgabarack krém vagy eper krém és az epres kosárkák. Megtudhatod hogyan készül a fagylalt házilag.

Vendégváráshoz kókuszos kocka, zserbó szelet, meggyes lepény, túrós lepény, gyümölcs kenyér.

Dió torta, és a legfinomabb diós kalács,  a citrom krémes torta szederrel .  Pudingok kedvelőinek ajánlva az aszalt gyümölcsös puding.

Érdekességként így készült régen a  kölnivíz,parfüm házilag. A legzamatosabb fügebor házilag ez a borok mestereinek, mert az elkészítési alapok azonosak.

A receptjeimet még megtalálhatod itt : https://mindenapalap.blogspot.hu/

Szereted a történelemmel kapcsolatos fejtörőket ? Látogasd meg a Magyarok nagyjai oldalamat, ha pedig érdekel az álomfejtés érdekes magyarázatokat találsz itt: https://dreanspiri.blogspot.hu/

Köszönöm, hogy itt voltál, amennyiben tettszett látogass el máskor is, valamint megtalálsz a facebookon szeretettel, várlak a csoportomba ahol érdekes videókat is láthatsz !