G-4FFD6QYYXW

Régiségek Kalocsai minta tányéron

A híres Kalocsai minta kézzel

Kalocsai minta, Kalocsa híressége, és általuk a Magyar nemzethez fűződő motívum. Sok formában, kivitelben találkozhatunk vele. Mind festett mind hímzések formájában terítőkön, és egyéb textil,tárgyak díszítése ként. Kézzel festve tányéron is mint ahogyan az a képen látható. Igazi Hungarikum. Elválaszthatatlan a Magyarságtól.

Kalocsai minta Régiségek Minden Nap Alap

Motívumában őrzi Kalocsa másik hírességét a paprikát amely szintén része nemzetünk kultúrájának. Ezek a minták illetve virág motívumok számtalan kézügyességet hagytak maguk után, nem csak mint festészetben, hanem kézimunkák, hímzések által is. Még ma is büszkén terítik asztalaikra az így készült darabokat háziasszonyaink. Egyesek azért mert családi örökségként maradt rájuk a népművészetünk csodás alkotása, mások pedig saját kezűleg hímezték. Az sem kizárt, hogy borsos áron megvásárolták. Kezdetben az ágyneműket hímezték lányaink a férjhez menetelt megelőzően illetve, öltéseiket zsebkendőkön használták fel még nem színes kivitelben. Később kötényeik majd abroszok, asztali futókat virágoztattak fel vele és felsőruházatukat díszítették. Néphagyományaink részét képezik. A mai időkben előfordult menyasszonyi ruhákon, és időnkét a divat ipar is fel-fel karolja akár filmnyomot változatban is. Ez előre jelzi, hogy örökkön örökké fent marad stílusa az utókornak.

A Minden Nap Alap honlap szeretettel várja kedves olvasóit. Életünk óceánján az álmok tengerére, ezotéria vizein evezve, recept folyammal ,őseink földjére hívlak. Relaxálni, pihenni, szórakozni vagy, ha kedved támad online reklámokra és üzletre. Gyere !!! >>>

Mentés

Mentés

Régiségek Balatoni ajándék kanál

Régi Balatoni ajándék kanál

Balatoni ajándék, egy régi nyaralás emlékeként hozta el ide a sors. Az én hazám Magyarország, amelynek egyedül álló legnagyobb tava a Balaton. Ezt szokás nálunk a Magyar tengernek is emlegetni. Nem túl nagy de a háborúk után csak ez maradt. Közkedvelt üdülő hely hosszú évszázadok óta. Mind idegen országok, mind hazai turisták egyaránt látogatják. Emlékszem az iskoláskori diák nyaralásokra ahol erre a területre is be lehetett nevezni. Turizmusa azóta is jelentős. A nyaralásokon vásárolt emlék tárgyak, és az itthon maradottak megajándékozása, mind máig divat. Ezek az emlékek kincsek. Vélhetően az alábbi kis kanál is így maradhatott fent az utókornak.


 

A Minden Nap Alap honlap szeretettel várja kedves olvasóit. Életünk óceánján az álmok tengerére, ezotéria vizein evezve, recept folyammal ,őseink földjére hívlak. Relaxálni, pihenni, szórakozni vagy, ha kedved támad online reklámokra és üzletre. Gyere !!! >>>

Valamint megtalálható oldalaim  G+ -on, most induló Minden Nap Alap, Élet, Álmok, Ezotéria közösséggel is. A Twitteren.  Piteresten és a Likedlin is.

A Facebookon  a   Web oldal alapítója  oldalakon és csoportjaimba is szeretettel várlak a Minden Nap Alap Fogadd be a világot, hogy az is elfogadhasson és a szintén indulóban lévő „Web oldal alapítók,szerkesztők kedvelők, csoportba.

Egyéb munkáim,  jegyzeteim más  formában : Mind Nap Alap,   Magyarok Nagyjai,   Dream Spiri,

Kellemes olvasást, érezd  jól magad !

Régiségek, Ilyen volt régen a telefon ?

Ilyen  volt régen a telefon ?

 20161008_081525

Régi telefon Ezt valóban nem Alexander Graham Bell tervezte 1876-ban az Amerikai Massachusetts-ben. Az első elektromos jeleket továbbító készülék a távíró Morse nevét dicsőíti 1854-ből.  Találmánya vezetett oda, hogy a hangokat is lehetséges továbbítani. Burkolatát kezdetben fa doboz képezte , 1924-től  fém, később  1955-től bakelit külsőt kapott. Az első nyomógombos telefon törékeny műanyagból készült a képen látható darab porcelánból. Ez természetesen nem használati eszköz. Számomra egy szép értékes, mutatós darab. A fotót róla a helyi régiség piacon készítettem. http://www.gyulavaros.hu/2010-10-11-12/bolhapiaci-korseta Elgondolásom szerint, kezdetben olyan otthont ékesített ahol még nem volt kiépített telefon hálózat, olyan időkből származik amikor még nem volt mindenki számára elérhető. Tervezője ,készítője szépet alkotott. „Látjátok így is lehet telefonunk !”

A Minden Nap Alap honlap szeretettel várja kedves olvasóit. Életünk óceánján az álmok tengerére, ezotéria vizein evezve, recept folyammal ,őseink földjére hívlak. Relaxálni, pihenni, szórakozni vagy, ha kedved támad online reklámokra és üzletre. Gyere !!! >>>

Valamint megtalálható oldalaim  G+ -on, most induló Minden Nap Alap, Élet, Álmok, Ezotéria közösséggel is. A Twitteren.  Piteresten és a Likedlin is.

A Facebookon  a   Web oldal alapítója  oldalakon és csoportjaimba is szeretettel várlak a Minden Nap Alap Fogadd be a világot, hogy az is elfogadhasson és a szintén indulóban lévő „Web oldal alapítók,szerkesztők kedvelők, csoportba.

Egyéb munkáim,  jegyzeteim más  formában : Mind Nap Alap,   Magyarok Nagyjai,   Dream Spiri,

Kellemes olvasást, érezd  jól magad !

Translate »
Verified by ExactMetrics