G-4FFD6QYYXW

Egészség, Gyógyulni a rózsák illatával is lehet

Gyógyulni a rózsák illatával is lehet !

Gyógyító rózsák Szépséges kedves kis virágunk, nem csak sokszoros változatos fajtáival, színeivel melengeti a szíveket. Öröm adni és kapni is egy-egy szálat. Nagyon nemes gesztus uraim, ezzel várni szívük hölgyét, csak úgy a kiemelt napoktól eltekintve is. Ilyen alkalmakra persze a köztudatban is a vörös színű él . Véleményem szerint nem is a szín számít elsősorban hanem sokkal inkább a szándék. Mit akarunk elérni vele ? Javasolnám figyelmükbe , legyen annak a rózsának lehetőleg jó erős illata, mert azzal nem csak romantikára hangolni,  hanem gyógyítani is lehet !

rose-574022_640

Gyógyító rózsák

Ugyan is az illatoknak  van saját frekvenciájuk, azaz rezgésszámuk. A 100% rózsaolaj  320 Mhz frekvenciával bír. Míg az egészséges emberi test napközben 62-72 Mhz, amennyiben ez alá süllyed megbetegszünk. Azért hatásosak az aromaterápiák, mert a gyógyító illatok belégzése megemeli az emberi test, rezgésszámát, frekvenciáját. A rózsaolajé kifejezetten  nagyon magas. A frekvencia jelző készülék megépítése Bruce Tainio nevéhez fűződik (Washingtonban ) Aki megállapította, hogy ha rezgésszámunk 42 Mhz-re süllyed már súlyos betegségeket idézz elő a szervezetünkben. Úgyhogy uraim érdemes azt a rózsát vásárláskor Önöknek is jól meg szagolgatni ! Legyenek egészségesek ! Wikipédia többet is tud róla

A Minden Nap Alap honlap szeretettel várja kedves olvasóit. Életünk óceánján az álmok tengerére, ezotéria vizein evezve, recept folyammal ,őseink földjére hívlak. Relaxálni, pihenni, szórakozni vagy, ha kedved támad online reklámokra és üzletre. Gyere !!! >>>

Történelmi Fejtörő XXIII. Eger ostroma

Történelmi Fejtörő XXIII. Eger ostroma

Ostromok. Az Egri vár ostromának történetét Gárdonyi Géza Egri csillagok című műve nagyon részletes leírásából jól ismerhetjük. A könyv elolvasása jól érzékelteti a kor körülményeit eseményeit. Gyermek korom kötelező olvasmánya felnőtté válva sokkal több jelentőséget kapott. Fel-fel villanó részletei még ma is mondandó értékűek. De ez egy másik történet.

Ki tudja ?

  1. Ki védte Drégelyt várát a török ellen ?
  2.  Mikor volt Eger ostroma és kik voltak a  parancsnokai ?
  3.  Kik voltak e kor nagy költői, akik a végvári harcokról énekeltek ?
20170125_153809Forrás: F.k.:Képzőművészeti Alap Képcsarnokai -Offset- Nyomda. Bp.

Válaszok:

  1. Szondy  védte a Drégely várát 1552 Július 6-án, a török ellen.
  2. 1552 szeptember 9-től  38 napig tartott Eger vár ostroma. Parancsnokai : Dobó István, Pető Gáspár, Bornmissza Gergely és Zolteai István voltak.
  3.  Tinódi Lantos Sebestyén,  Dzselálzáde Musztafa pasa. 

Amennyiben érdekelnek a sorozat előző fejtörői csak a keresőbe kell írnod a történelmi fejtörő kifejezést, vagy ha érdekel a kigyűjtött sorozat látogasd meg a : http://magyarokgnagyjai.blospot.hu/

Ismereteid bővítésére a Wikipédia az általam ajánlott és használt forrás.

A Minden Nap Alap honlap szeretettel várja kedves olvasóit. Életünk óceánján az álmok tengerére, ezotéria vizein evezve, recept folyammal ,őseink földjére hívlak. Relaxálni, pihenni, szórakozni vagy, ha kedved támad online reklámokra és üzletre. Gyere !!! >>>

Egyéb munkáim,  jegyzeteim más  formában : Mind Nap Alap,   Magyarok Nagyjai,   Dream Spiri,

Kellemes olvasást, érezd  jól magad !

Élet, Amikor a Földünk tűzbe jön

Amikor a Földünk  tűzbe jön

Földünk tüze Amikor a Földünk  tűzbe jön A tűzhányó valójában nem más, mint egy olyan lyuk a földben, amelyben a gáz, gőz, hamu és félig olvadt kőzet, azaz láva lökődik ki a levegőbe. A vulkanikus hamu darabjai a talajra hullanak, rétegesen felhalmozódnak és könnyű szürke kőzetté keményednek. évmilliók alatt a lávarétegekből vulkanikus hegyek lesznek. Gyakran magasak, és kúp alakúak, kráter van a tetejükön. Sok tűzhányó a tenger alatt emelkedik.

volcanoes-511306_640

Néhány tűzhányó egészen friss születésű. 1943-ban Mexikóban új vulkán született. Egy napon kis repedést fedeztek fel egy kukoricaföldön, 24 óra alatt ebből 25 méter széles szakadék lett,ez a szakadék azután megnyílt, és hamu meg vöröses izzó kőzetek katlanja tárult fel a mélyén. Hamarosan 10 méter magas láva domb lett belőle. Ez a Parícutinnak elnevezett tűzhányó, 9 évvel később érte el a 405 méteres magasságát. Egyes szigeteket is a víz alatti vulkánok hoztak létre. 1963-ban például Izland déli partjainál hirtelen kitört egy víz alatti vulkán, gőz és füstfelleget lövellt a levegőbe. Amint a vulkán lávát bocsátott ki magából egy új sziget született, ezt Surtr, az ó-északi Tűzisten neve nyomán Surtseynek  hívták

Földünk tüze

A tűzhányók a föld mélyének gyenge pontjain keletkeznek. A földet egy kemény réteg a litoszféra fogja körbe, ez a kéregből és a köpeny szilárd felső részéből áll. A litoszféra hatalmas merev tömbökre , úgy nevezett kéreglemezekre oszlik. Ezek a lemezek mély árkokban az alattuk lévő óriási nyomás következtében állandó mozgásban vannak. Egyes helyeken a mozgás hegyláncokat hoz létre, máshol a táblák mély árkokba esnek vissza a föld belsejében ezt szubdukciónak nevezzük. A táblák néha találkoznak néha elszakadnak egymástól, az ilyen területek a lemezszegélyek. Mind mind gyenge pontnak számítanak a Föld kérgén és ezen pontjain várhatóak tűzhányó kitörések.

A földkéreg alatt helyezkedik el a következő réteg a köpeny. A köpenyen belül a litoszféra alatt több mint 100 km mélyen van az asztenoszféra. Itt akkora a forróság, hogy sok kőzet megolvad, ez félig folyékony , vizet és gázokat is tartalmazó kőzetet nevezzük magmának, ez az izzó anyag a magmakamrákban gyűlik össze. A magma forróbb és könnyebb, mint a körülötte lévő anyagok, és amikor felfelé tör a felette lévő kőzetek nagy részét megolvasztja. Ahogy a felszín felé közeledik egy csatornát kürtőt hoz létre. A gázok beszorulnak a sűrű magmába és ahogy megpróbálnak kiszabadulni lassan megnő a nyomás. Végül a magma a gázok hatására lávaként tör ki a Föld gyenge pontjain.

Forrásként a Tudás Fája sorozat szolgált

A Minden Nap Alap honlap szeretettel várja kedves olvasóit. Életünk óceánján az álmok tengerére, ezotéria vizein evezve, recept folyammal ,őseink földjére hívlak. Relaxálni, pihenni, szórakozni vagy, ha kedved támad online reklámokra és üzletre. Gyere !!! >>>

Translate »
Verified by ExactMetrics