G-4FFD6QYYXW

Történelmi fejtörő XLII. Táncsics Mihály

Történelmi fejtörő XLII. Táncsics Mihály

Munkásszervezetek kialakulásának időszaka. Pártok megalakulása, szerepük az államszervezetben. Itt is látszik, hogy a történelem bizonyos értelemben megismétli önmagát. Igaz más szinten és beállítottsággal, most is alakulnak ilyen olyan pártok, érdekképviseleti szervek. de ez most nem a máról szól.

Ki tudja ?

  1. Melyik volt az első jelentősebb magyarországi munkásszervezet ?
  2. Ki volt Frankel Leó ?
  3. Mikor alakult a Magyarországi Szociáldemokrata Párt ?
  4. Melyek voltak az -agrárszocialista- mozgalom jelentősebb eseményei ? Ki volt legismertebb vezetőjük ?
20170223_115940Forrás: F.k.: Képzőművészeti Alap Képcsarnokai. -Offset-Nyomda, Bp.

Válaszok:

  1. Általános Munkásegylet 1868-ban elnöke Táncsics Mihály, szocialista jellegű szervezet volt.
  2. Frankel Leó, politikus a párizsi kommün munka-és kereskedelemügyi bizottságának vezetője volt.
  3. 1890 december. 7-én alakult meg a Magyarországi Szociáldemokrata Párt .
  4. Paraszti  tüntetések 1891. május 1-én Orosházán, majd 2-3-án Békéscsabán, júniusban Battonyán voltak. 1894  Szántó Kovács János vezette a április 22. Hódmezővásárhelyi zendülést Agrárszocialista vezetők Szántó Kovács János és Csizmadia Sándor voltak. Várkonyi István nevéhez fűződik a 1897 szeptemberében, Független Szocialista Párt megalakulása.

Amennyiben érdekelnek a sorozat előző fejtörői csak a keresőbe kell írnod a történelmi fejtörő kifejezést, vagy ha érdekel a kigyűjtött sorozat látogasd meg a : http://magyarokgnagyjai.blospot.hu/

Ismereteid bővítésére a Wikipédia az általam ajánlott és használt forrás.

A Minden Nap Alap honlap szeretettel várja kedves olvasóit. Életünk óceánján az álmok tengerére, ezotéria vizein evezve, recept folyammal ,őseink földjére hívlak. Relaxálni, pihenni, szórakozni vagy, ha kedved támad online reklámokra és üzletre. Gyere !!! >>>

Egyéb munkáim,  jegyzeteim más  formában : Mind Nap Alap,   Magyarok Nagyjai,   Dream Spiri,

Kellemes olvasást, érezd  jól magad !

Történelmi fejtörő XLI. I. Ferenc József koronázása

Történelmi fejtörő XLI. Ferenc József koronázása

Cassandra levél  születése, kiegyezés és koronázás kora.

Ki tudja ?

  1. Kik voltak a kiegyezés előkészítői és létrehozói ?
  2. Mikor volt a kiegyezés ? Mikor koronázták meg Ferenc Józsefet ?
  3.  Mi volt Kossuth véleménye a kiegyezésről ?
  4.  Melyik nagy írónk rajzolta meg a parlamenti élet képét ?
20170223_120208Forrás: F.k.: Képzőművészeti Alap Képcsarnokai. -Offset- Nyomda, Bp.

Válaszok :

  1. A Habsburg-uralkodóház feje I.  Ferenc József, Deák Ferenc, és Anrássy Gyula gróf 1867 elején született megállapodások összefoglaló elnevezése a Kiegyezés létrehozói között jött létre.
  2.  1867 március 20.-án  fogadta el a magyar országgyűlés, pontosan 1 hónappal az Andrássy kormány beterjesztése után. Ez év Június 8-án koronázták Ferenc Józsefet Magyarország királyává.
  3.  Kossuth Lajosnak a Kiegyezésről elutasító véleménnyel volt, melyet a híres Cassandra-levélben Deák Ferencnek meg is írt.
  4.  Eötvös József

Amennyiben érdekelnek a sorozat előző fejtörői csak a keresőbe kell írnod a történelmi fejtörő kifejezést, vagy ha érdekel a kigyűjtött sorozat látogasd meg a : http://magyarokgnagyjai.blospot.hu/

Ismereteid bővítésére a Wikipédia az általam ajánlott és használt forrás.

A Minden Nap Alap honlap szeretettel várja kedves olvasóit. Életünk óceánján az álmok tengerére, ezotéria vizein evezve, recept folyammal ,őseink földjére hívlak. Relaxálni, pihenni, szórakozni vagy, ha kedved támad online reklámokra és üzletre. Gyere !!! >>>

Egyéb munkáim,  jegyzeteim más  formában : Mind Nap Alap,   Magyarok Nagyjai,   Dream Spiri,

Kellemes olvasást, érezd  jól magad !

Történelmi fejtörő XXX. Rákóczi szabadságharc

Történelmi fejtörő XXX. Rákóczi szabadságharc

Fegyver letétel, ez a megadás, vagy a feladás tevékenysége. A jelen pillanatban kialakult harci helyzet hozza. Egyik oldalról a vereség elszenvedése, a további előre látható veszteségek elkerülése érdekében történik. Természetesen a  másik fél nyereségének elismerési is egyben. Az ellenfélnek győzelem, diadal.

Ki tudja ?

  1. Mi volt az oka a Rákóczi-szabadságharc hanyatlásának ?
  2.  Kitől kért segítséget Rákóczi ?
  3.  Mikor és hol tették le a fegyvert a kuruc seregek ?
  4.  Ki örökítette meg a törökországi Rákóczi-emigráció életét ?
20170209_145555Forrás: F.k.: Képzőművészeti Alap Képcsarnokai. -Offset- Nyomda, Bp.

Válaszok:

  1. Az ország gazdaságilag kimerült,  járványok dúltak ami háború miatt gyorsabban terjedt.A társadalmi egység megbomlott, a külpolitikai helyzet sem kedvezett.
  2.  I. Péter cártól, varsóban
  3. A Majtényi síkon 1711. május 1-én tették le a fegyvert a kurucok.
  4. Zágoni  Mikes Kelemen, II. Rákóczi Ferenc íródeákja, a Törökországi Levelek -ben.

Amennyiben érdekelnek a sorozat előző fejtörői csak a keresőbe kell írnod a történelmi fejtörő kifejezést, vagy ha érdekel a kigyűjtött sorozat látogasd meg a : http://magyarokgnagyjai.blospot.hu/

Ismereteid bővítésére a Wikipédia az általam ajánlott és használt forrás.

A Minden Nap Alap honlap szeretettel várja kedves olvasóit. Életünk óceánján az álmok tengerére, ezotéria vizein evezve, recept folyammal ,őseink földjére hívlak. Relaxálni, pihenni, szórakozni vagy, ha kedved támad online reklámokra és üzletre. Gyere !!! >>>

Egyéb munkáim,  jegyzeteim más  formában : Mind Nap Alap,   Magyarok Nagyjai,   Dream Spiri,

Kellemes olvasást, érezd  jól magad !

Translate »
Verified by ExactMetrics