Ezotéria, Pénz Boldogság az otthonodban

Pénz Boldogság az otthonodban

Pénz Boldogság  A feng shui szerint otthonunk dél-keleti sarkában, amely a bejárati ajtóhoz viszonyított bal  szemközti sarok, érdemes elhelyezni olyan tárgyainkat amelyek alkalmasak arra, hogy bevonzzuk a pénzt és a boldogságot az életünkbe. Akik most terveztetik, vagy lakás vásárlás előtt állnak hasznos lehet erre a szempontra odafigyelni, amennyiben fontosnak tartják ezen a területen  az egyensúlyt  életükben. A már meglévő lakó térnél ,javasolt a bejárai ajtóhoz viszonyítani, mely alkalmazás alapján a bal szemközt eső sarok rész. Azaz a házunk, lakásunk, vagy kivetíthető akár egy helyiségen belül is, háromszor hármas részarányra bontásban értendő. Érdemes az alábbi tárgyakból oda helyezni azokat amelyekre lehetőségünk van.

20170113_185421

Jó ha domináns a zöld szín, amely egy szép, egészséges cserepes virággal könnyen megoldható. A víz elemeiből, szökőkút, csobogó, akvárium. Az utóbbi már csak a halak pikkelyei miatt is. Bármilyen vízben élő állattal kapcsolatos elem, vagy róluk egy kép. Teknős figurák, tükör, fa elemek és nem utolsó sorba apró pénz érmék. Egy dolgot azért szeretnék megemlítenem, hogy véleményem alapján mint minden,  a hitünkön át hat.

Amennyiben érdekelnek egyéb ezotériával kapcsolatos dolgok a keresőmben ezen címszó alatt még találsz olvasni valókat, vagy egyéb témákban is. Esetleg ajánlom figyelmedbe a következőt http://mindenapalap.blogspot.hu/

A Minden Nap Alap honlap szeretettel várja kedves olvasóit. Életünk óceánján az álmok tengerére, ezotéria vizein evezve, recept folyammal ,őseink földjére hívlak. Relaxálni,

Tetszet ez a cikk ?
Regisztrálj még ma, és kaphatsz ingyenes frissítéseket közvetlenül a postaládádban. Továbbá hozzájárulsz adataid megadásával, hogy emailekben felkeressünk. Amely megfelel a GDPR irányelveinek.
I agree to have my personal information transfered to MailChimp ( more information )

“Ezotéria, Pénz Boldogság az otthonodban” bejegyzéshez 15 hozzászólás

  1. 20170805lck
    cheap oakley sunglasses
    uggs outlet
    coach outlet online
    michael kors outlet online
    cheap ray bans
    coach outlet
    nike shoes
    mulberry bags
    cheap oakley sunglasses
    coach handbags outlet
    michael kors outlet clearance
    cheap oakley sunglasses
    pandora outlet
    cheap nfl jerseys
    burberry outlet store
    oakley sunglasses
    longchamp outlet
    ralph lauren
    swarovski crystal
    mulberry handbags sale
    michael kors wallets for women
    air force 1 shoes
    michael kors outlet
    true religion jeans
    christian louboutin sale
    ugg outlet,ugg outlet store,uggs outlet,ugg outlet online clearance,ugg outlet coupons,ugg outlet boots,ugg outlet online store,ugg outlet sale
    louis vuitton
    true religion jeans
    cheap oakley sunglasses
    ralph lauren
    nike shoes
    ralph lauren outlet
    tory burch outlet online
    pandora outlet
    ralph lauren outlet
    michael kors outlet online
    canada goose jackets
    tory burch outlet online
    swarovski uk
    roshe run
    michael kors outlet clearance
    cheap jordan shoes
    mac cosmetics sale
    canada goose outlet
    ray ban sunglasses uk
    christian louboutin shoes
    hollister clothing store
    michael kors outlet online
    oakley sunglasses wholesale
    lacoste pas cher
    oakley sunglasses sale
    lacoste outlet
    gucci outlet online
    longchamp handbags
    polo ralph lauren
    canada goose outlet
    christian louboutin shoes
    true religion outlet
    oakley sunglasses
    ralph lauren outlet
    coach outlet
    polo ralph lauren
    ralph lauren outlet
    ferragamo shoes sale
    christian louboutin outlet
    nike outlet store online
    cazal outlet
    prada sunglasses for women
    polo ralph lauren
    hermes outlet
    true religion jeans
    michael kors outlet clearance
    nike blazer pas cher
    ugg boots clearance
    tory burch outlet online
    ed hardy outlet
    michael kors outlet clearance
    michael kors outlet
    ralph lauren uk
    louis vuitton handbags
    coach factory outlet
    ugg boots
    coach outlet store online
    cheap nba jerseys
    mlb jerseys
    canada goose outlet
    longchamp handbags
    michael kors outlet clearance
    salomon outlet
    louis vuitton
    asics,asics israel,asics shoes,asics running shoes,asics israel,asics gel,asics running,asics gel nimbus,asics gel kayano
    mulberry outlet,mulberry handbags outlet
    soccer jerseys wholesale
    cheap ray ban sunglasses
    reebok shoes
    oakley sunglasses sale
    Nike Free shoes
    supra shoes sale
    michael kors outlet online
    michael kors outlet clearance
    20170805lck

  2. I was suggested this blog by my cousin. I’m not sure whether this post is written by him as no one else know such detailed about my difficulty. You are wonderful! Thanks! cbdgdebfeadd

  3. Aw, this was a very nice post. In thought I want to put in writing like this moreover taking time and actual effort to make an excellent article but what can I say I procrastinate alot and not at all seem to get something done. dcgdbbaekddf

  4. reverse lookup cell phone free christian louboutin shoes you are fdkdkeedakke

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.