Recept neked Házi Rétes tészta

Házi Rétes tészta

Rétes Vízvári Mariska módra:

1  kg finom sima  lisztet megszitálunk, közepébe mélyedést csinálunk, ebben 1 tojást, diónyi zsírt, 1 evőkanál ecetet és  annyi enyhén sózott langyos vizet adunk, hogy lágy tésztát kapjunk. Először összegyúrjuk, mikor pedig összeállt a tészta, (kérem ne nevessenek ki ) akkor a nyújtódeszkához csapkodva jól kiverjük, míg könnyedén el nem válik a deszkától, és szép sima lesz. Ekkor 3 részre osztva cipót formálunk belőle. Melegített vaslábassal letakarjuk és 15-25 percig pihenni hagyjuk. Egy asztalt leterítünk réteshez szánt abrosszal, behintjük liszttel és 1 cipócskát a közepére helyezünk és kézzel amilyen vékonyra csak lehet, áttetsző vékonyságúra kinyújtjuk, a vastagabb széleket legömbölyítjük róla. A kinyújtott tészta lapokat 10-15 percig szikkadni hagyjuk, olvasztott, zsírba mártott kenőtollal vastagon megkenjük. Tetszés szerint megtöltjük almával, mákkal, szőlővel, cseresznyével, káposztával, dióval vagy túróval, (előételnek esetleg sonkával, velővel vagy vagdalt hússal), összesodorjuk kizsírozott tepsibe tesszük, és alaposan megzsírozva a tetejét is, pirosra sütjük. Ízlésesen porcukorral meghintve, esetleg tejszínhabbal tálaljuk.

Jó étvágyat !

Amennyiben érdekelnek más receptek, kérlek írd a  keresőbe a Recept neked kifejezést . Vagy itt van néhány ajánlat:

Diótorta: http://minden-nap-alap.hu/2017/08/25/recept-neked-39/

Sós teasütemény: http://minden-nap-alap.hu/blog/2017/08/10/recept-neked-38

Kölnivíz házilag: http://minden-nap-alap.hu/blog/2017/07/28/recept-neked-37/

Gyümölcs kenyér: http://minden-nap-alap.hu/blog/2017/07/24/recept-neked-36/

Sajtos gombóc: http://minden-nap-alap.hu/blog/2017/07/18/recept-neked-35/

Sárgabarack krém: http://minden-nap-alap.hu/blog/2017/07/10/recept-neked-34/

Túrós lepény: http://minden-nap-alap.hu/blog/2017/07/07/recept-neked-33/

Kókuszos-Feketekávés muffin: http://minden-nap-alap.hu/blog/2017/07/03/recept-neked-32/

Meggyes lepény: http://minden-nap-alap.hu/blog/2017/06/30/recept-neked-31/

Zserbó szelet: http://minden-nap-alap.hu/blog/2017/06/24/recept-neked-30/

A Minden Nap Alap honlap szeretettel várja kedves olvasóit. Életünk óceánján az álmok tengerére, ezotéria vizein evezve, recept folyammal ,őseink földjére hívlak. Relaxálni, pihenni, szórakozni vagy, ha kedved támad online reklámokra és üzletre. Gyere !!! >>>

Egyéb munkáim,  jegyzeteim más  formában : Mind Nap AlapMagyarok NagyjaiDream Spiri,

Kellemes olvasást, érezd  jól magad !

Üdvözöl a honlap szerkesztője !

Mentés

Mentés

Tetszet ez a cikk ?
Regisztrálj még ma, és kaphatsz ingyenes frissítéseket közvetlenül a postaládádban. Továbbá hozzájárulsz adataid megadásával, hogy emailekben felkeressünk. Amely megfelel a GDPR irányelveinek.
I agree to have my personal information transfered to MailChimp ( more information )

“Recept neked Házi Rétes tészta” bejegyzéshez egy hozzászólás

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.