Élet, Valóban a Csimpánz volna az ember elődje ?

Valóban a Csimpánz volna az ember elődje

Emberek elődje Erről eszembe jutott egy sztori,  aki velem járt egykor iskolába talán emlékszik rá. Biológia órán az ember anatómiáját tanultuk, amikor igen tisztelt tanárunk fel tette azt a kérdést : ” Tudja-e valaki honnan származik az ember ? ” Volt egy évfolyam társam aki azt válaszolta: ” A majomtól. ”  Mire a tanár néni nagyon frappáns választ adott, mégpedig azt. -” Lehet fiam, hogy te igen de én biztos nem ! ” Persze az összes diák dőlt a nevetéstől, és azóta mindannyian megjegyeztük, hogy ez nem igaz.

20170322_183858

Mégis érdekesek és kedveltek földünk ezen lakó. Érdekes az ahogyan mimikáikkal nagyon derűsen vagy dühösen kifejezik érzelmeiket. Az egyetlen olyan vadon is élő állat amely, felismeri magát a tükörben. Tanulása során ösztöneire és képességeire hagyatkozik.  Csoportokban 21-80 fős közösségekben élnek , vezérül a hímet fogadják el, ugyan akkor fogamzási időben egy nőstény  több hímmel is párosul, azok féltékenysége nélkül . Az utódok 202-261 napra jönnek a világra. 5 hónapon keresztül az anyjuk nyakába csimpaszkodva érzik magukat biztonságba. Az elnevezésük is innen ered. 8-10 éves korra érik el az ivarérett kort.

Emberek elődje ?

Élet tartamuk 40-50 év is lehet. Súlyuk : 40-80 kg között mozog. Magasságuk : a nőstényé 130cm, a hímeké 170 cm körül van. Legelterjedtebbek  Afrikában, Guineától Nyugat-Ugandáig erdős és szavannás területein. A nappalt a földön, az éjszakát biztonságos lomb koronák közt töltik. A vadon élő állatok közül a legügyesebben használja szerszámként a fa botot, védekezésre és táplálék szerzésre is. A botot körbe nyálazza és a hangyajáratra helyezi, ha már elegendő ragadt rá egyszerűen lenyalja őket.Táplálékuk nagy részét gyümölcsök teszik ki, folyadék szükségletét is ezzel fedezi vagy a fákról lecsorgó eső vízzel.

Előfordul az emlősökre való vadászat is köreikben , ilyenkor a gyilkos hím csak a jóllakottsága után engedi áldozatához csoport társait. Nagy veszély jelentenek számukra, tilalom ellenére is, a rajtuk végzett állat kísérletek. Az emberekéhez hasonló testfelépítésük és viselkedés, modoruk miatt, Afrikában jövedelmező üzlet ág a befogásuk.  Gyógyszerkísérletekre való alkalmasságuk folytán.  Elgondolkodtató…….

Az információ alapjául A csodálatos állatvilág című gyűjtemény szolgált.

A Minden Nap Alap honlap szeretettel várja kedves olvasóit. Életünk óceánján az álmok tengerére, ezotéria vizein evezve, recept folyammal ,őseink földjére hívlak. Relaxálni, pihenni, szórakozni vagy, ha kedved támad online reklámokra és üzletre. Gyere !!! >>>

Valamint megtalálható oldalaim G+ -on, most induló Minden Nap Alap, Élet, Álmok, Ezotéria közösséggel is. A Twitteren.  Piteresten és a Likedlin is.

A Facebookon a Web oldal alapítója oldalakon és csoportjaimba is szeretettel várlak a Minden Nap Alap Fogadd be a világot, hogy az is elfogadhasson és a szintén indulóban lévő „Web oldal alapítók,szerkesztők kedvelők, csoportba.

Egyéb munkáim,  jegyzeteim más  formában : Mind Nap AlapMagyarok NagyjaiDream Spiri,

Kellemes olvasást, érezd  jól magad !

Régiségek, Valamikor ezzel csengettek ?

Valamikor ezzel csengettek ?

Csengetés  Valamikor ezzel csengettek. A bejárati ajtó felé helyezték egy zsinórt vagy drótot vezetett a kapun kívülre, ahol az érkező vendégek meghúzogatták, hogy jelezzék érkezésüket. Ott vártak a bebocsájtásra. Ez lehetett az elektromos csengő elődje. Tulajdon képen a csengők szükségességét a vagyon és személy védelem tette szükségessé.  Csengetés . A nomád élet során, míg nem voltak magán tulajdonok, senki sem gondolta volna, hogy valamikor csak zárt ajtóknál csukják álomra szemüket az emberek. a civilizáció a csengetéshez, az az hangjelzéshez vezetett. Nos megint itt vannak a hangok amik mindent összekötnek és összetartanak.

20161008_084445             A Fotó : Gyulai Bolhapiacon készült