G-4FFD6QYYXW

Élet, Valóban a Csimpánz volna az ember elődje ?

Valóban a Csimpánz volna az ember elődje

Emberek elődje Erről eszembe jutott egy sztori,  aki velem járt egykor iskolába talán emlékszik rá. Biológia órán az ember anatómiáját tanultuk, amikor igen tisztelt tanárunk fel tette azt a kérdést : ” Tudja-e valaki honnan származik az ember ? ” Volt egy évfolyam társam aki azt válaszolta: ” A majomtól. ”  Mire a tanár néni nagyon frappáns választ adott, mégpedig azt. -” Lehet fiam, hogy te igen de én biztos nem ! ” Persze az összes diák dőlt a nevetéstől, és azóta mindannyian megjegyeztük, hogy ez nem igaz.

20170322_183858

Mégis érdekesek és kedveltek földünk ezen lakó. Érdekes az ahogyan mimikáikkal nagyon derűsen vagy dühösen kifejezik érzelmeiket. Az egyetlen olyan vadon is élő állat amely, felismeri magát a tükörben. Tanulása során ösztöneire és képességeire hagyatkozik.  Csoportokban 21-80 fős közösségekben élnek , vezérül a hímet fogadják el, ugyan akkor fogamzási időben egy nőstény  több hímmel is párosul, azok féltékenysége nélkül . Az utódok 202-261 napra jönnek a világra. 5 hónapon keresztül az anyjuk nyakába csimpaszkodva érzik magukat biztonságba. Az elnevezésük is innen ered. 8-10 éves korra érik el az ivarérett kort.

Emberek elődje ?

Élet tartamuk 40-50 év is lehet. Súlyuk : 40-80 kg között mozog. Magasságuk : a nőstényé 130cm, a hímeké 170 cm körül van. Legelterjedtebbek  Afrikában, Guineától Nyugat-Ugandáig erdős és szavannás területein. A nappalt a földön, az éjszakát biztonságos lomb koronák közt töltik. A vadon élő állatok közül a legügyesebben használja szerszámként a fa botot, védekezésre és táplálék szerzésre is. A botot körbe nyálazza és a hangyajáratra helyezi, ha már elegendő ragadt rá egyszerűen lenyalja őket.Táplálékuk nagy részét gyümölcsök teszik ki, folyadék szükségletét is ezzel fedezi vagy a fákról lecsorgó eső vízzel.

Előfordul az emlősökre való vadászat is köreikben , ilyenkor a gyilkos hím csak a jóllakottsága után engedi áldozatához csoport társait. Nagy veszély jelentenek számukra, tilalom ellenére is, a rajtuk végzett állat kísérletek. Az emberekéhez hasonló testfelépítésük és viselkedés, modoruk miatt, Afrikában jövedelmező üzlet ág a befogásuk.  Gyógyszerkísérletekre való alkalmasságuk folytán.  Elgondolkodtató…….

Az információ alapjául A csodálatos állatvilág című gyűjtemény szolgált.

A Minden Nap Alap honlap szeretettel várja kedves olvasóit. Életünk óceánján az álmok tengerére, ezotéria vizein evezve, recept folyammal ,őseink földjére hívlak. Relaxálni, pihenni, szórakozni vagy, ha kedved támad online reklámokra és üzletre. Gyere !!! >>>

Valamint megtalálható oldalaim  G+ -on, most induló Minden Nap Alap, Élet, Álmok, Ezotéria közösséggel is. A Twitteren.  Piteresten és a Likedlin is.

A Facebookon  a   Web oldal alapítója  oldalakon és csoportjaimba is szeretettel várlak a Minden Nap Alap Fogadd be a világot, hogy az is elfogadhasson és a szintén indulóban lévő „Web oldal alapítók,szerkesztők kedvelők, csoportba.

Egyéb munkáim,  jegyzeteim más  formában : Mind Nap Alap,   Magyarok Nagyjai,   Dream Spiri,

Kellemes olvasást, érezd  jól magad !

Élet, A leghűségesebb barátunk is lehet a kutya !

A leghűségesebb barátunk is lehet a kutya

Kutya barátság Azok az emberek akik nem tiszteltek meg a közvetlen bizalmukkal életük során egyetlen kutyust sem, sosem fogják megérteni, tudni mennyi jósággal és szeretettel tud meg ajándékozni bennünket. Én sem hittem ! Egészen addig amíg gyermekem be nem állított, egy csöpp apró csivavával, annyira megkedveltem, hogy már több időt töltött nálam mint nála. Ezért  Anyák napjára hozott nekem is egyet.  Igaz sosem akartam magamnak !

Nem tudtam hogy fogadjam, furcsa kettős érzés játszadozott bennem. Aprócska volt, egy tenyeremen megülve elfért. Ott volt a szeretet dupla formában ! Nem olyan kölcsönbe az övé, mint egy másik örökbe ! Lakásba kutya, tisztaság, higiénia stb. stb. Igen, gondozásuk, ápolásuk plusz munka! Mégis amikor az ágyam mellet a kis kuckójában sírdogált az anyukáját keresve, megsajnáltam, nekem szánták ! Magam mellé vettem. Amikor a kezemben rácsapott az első kekszre, az jutott eszembe, szegénykém hát, ezzel etetek ? Nem ismert mást . Hol ott én szeretem. Így kezdődött vele az élet.

20161003_125457                                YESSIKE

Ennek már 8. éve. Egyszer nagyon beteg volt, annyira féltettem, ahogy egy gyermeket is lehet. Nehezen de rendbe jött! Az évek során hozzám idomult Olvas a gondolataimban, hamarabb indul az ajtó felé, mint  ahogyan én mozdulok, ha ki akarok menni az udvarra.  Egymás szeméből olvasunk. Aggódva tekint rám , ha elmegyek hazulról, és boldogan, körbeugrándozva fogad. Be tartja a szabályokat, türelmesen hagyja, ha fürdetem, pedig tudom, annyira azért nem kedveli. Én pedig nagyon, nagyon szeretem.

Kutya barátság

Ezt az összhangot csak az értheti, aki ismeri. Nem véletlenül készülnek kutyákról filmek , íródtak regények. Említeném Kántort a magyar rendőr kutyát, Mancs-ot a mentő kutyát, Csányi Viktor Bukfenc és Jeromos nevű kutyáit, Lajkát az I. világháborúból , Rin Tin Tin-t és még sorolhatnám. Ami még érdekesség róluk, hogy képesek látni és érzékelni a mágneses teret, a szemükben lévő (kriptokrom ) fényérzékelő molekuláknak köszönhetően. Látásuk, hallásuk az emberénél sokkal fejlettebb.

A sötétben lényegesen távolabbra látnak, igaz a szín érzékelésük különbözik a miénktől. A hangokat 4 szer olyan távolságból hallják mint az emberek. Hallástartományuk 40-600 Hz. Szaglásuk szerint tájékozódnak a legjobban, hiszen mindent megszimatolnak, még az irányát is érzékelik.  Agyukban 125-200 millió idegsejt dolgozik ezen. Amelyik jól nevelt , egy életen át hűségesen védi a családját.  Bátran kijelenthetem számomra Yessikém a legjobb barát !

Amennyiben érdekelnek hasonló olvasmányok, ajánlom figyelmedbe blogoldalamat: http://mindenapalap.blogspot.hu/

A Minden Nap Alap honlap szeretettel várja kedves olvasóit. Életünk óceánján az álmok tengerére, ezotéria vizein evezve, recept folyammal ,őseink földjére hívlak. Relaxálni, pihenni, szórakozni vagy, ha kedved támad online reklámokra és üzletre. Gyere !!! >>>

Élet, Tudtad a cicádról? Barátságuk boldogság

Tudtad a  cicádról?

Cica barátság  Nem gondoltam volna , hogy házi kis kedvenceink ősei már az idő számításunk előtt 6000 évvel  az ember kegyeit élvezhették. Ezt igazolja egy cipruson feltárt lelet amely esetleges  gazdája sírjától 40 cm-re találtak és 9500 éves. Édes kis ragadózóin több mint 100 fajta hang kódokkal és testbeszéddel pl. dorombolással, nyávogással, dörgölődéssel lopják szívünkbe magukat. Már az ókori Egyiptomban szent állatként tartották nagy becsben őket. Bántalmazásukért  halálbüntetés járt. Később azért tenyésztették  mert a magtáraktól távol tartották az egereket, rágcsálókat, a sivatagból betévedő kígyókat. A középkorban Európa szerte elterjedt. Volt vallás amely negatív színben tüntette fel őket. Azt állította, hogy a boszorkányok éjszaka macskává változnak . Elképzelhető, hogy innen származnak a fekete macskás babonák . Egyes példányait a 20. században űrutazások előkészítésénél is bevetettek. „Kis hős macsekok !

 20170110_220342

Legendák: Számos ősi vallás szerint a macskák felemelkedett lelkek, melyek az emberek társai vagy vezetői, minden dolgok tudói, akik azért hallgatnak, hogy ne befolyásolják pártfogoltjaikat. Egyes hiedelmek szerint hatodik érzékkel rendelkeznek, képesek a lelkek, a szellemek és a gonoszság észlelésére. Mohamed próféta kedvenc macskáját Muezza-nak hívták. A róla szóló történet szerint, mikor egyszer Mohamed imádkozni indult, fel akarta venni a köntösét, melynek ujján a macska aludt. Mivel nem akarta felébreszteni ezért , levágta a ruha ujját. Mikor visszatért, a macska felébredt és meghajolt neki, a Próféta viszonzásképpen háromszor megsimogatta kedvencét. A keresztény néphagyomány megemlékezik arról, hogy az újszülött Jézust a jászolban egy macska tartotta melegen. A történet egy másik változata szerint a macska pusztította el azt a mérges kígyót, amit a sátán küldött, hogy végezzen Jézussal. Köszönetképpen Szűz Mária megsimogatta az állatot, melynek fején M betű, hátán pedig sötét sáv vált láthatóvá, amely a cirmos leszármazottain is megmaradt.Kedvenceinkről még itt találsz értékes információt. :https://hu.wikipedia.org/wiki/Macska

Translate »
Verified by ExactMetrics