Élet, Köszönet a Nőnapért ! Nőkről Nőknek

Köszönet a Nőnapért !

Nőkről Nőknek ma, hogy emlékezzünk azokra, akiknek szerepük volt abban, hogy ma ünnepeltek legyünk. A történelem folyamán a nőket alsóbbrendű lénynek tekintették a férfiakhoz képest. A törvény adta jogok és a szélesebb körű érvényesülés csak a XIX. században nyílt meg számunkra. A nők helyzete az elmúlt korok kultúrájában igen különböző volt , és még ma is az. Van ahol a legalapvetőbb emberi jog a szabad pár választás is hiányzik.

salmon-pink-952093_640

A nők egyenjogúságának igénye a XVIII, század végén merült fel, amikor a növekvő jólét lehetővé tette, hogy egyes körökben a nők műveljék magukat, és így írók művészek kerültek ki közülük. 1792-ben Mary Wollstonecraft megírta a Nők Jogainak Védelmében ma már klasszikusnak számító művét. A Brit kormány egy időre illegalitásba kényszerítette a létre jött nőmozgalmat, a XIX. században mégis megerősödött.

Nőkről Nőknek…

Kiemelkedő vezetői Emmeline Pankhurst , leánya és annak barátnője keményen küzdött a nők jogaiért. Ami akkor még  politikai jeleget tartotta szem előtt. Hiszen a Viktoriánus kor nézete szerint a nő a férfi jó ANGYALA volt, akinek szerepe, hogy anya, feleség legyen és otthon teremtsen. A mozgalom kitartását siker koronázta mert végül kivívták a törvényes kisgyermekhez és tulajdonláshoz való jogukat, a választójogot.

A felsőbb oktatás kapui előttük továbbra is zárva maradtak ezért főiskolákat létesítettek.  Elsők között az amerikai Elizabeth Grrett és Elizabeth Blackwell orvosi diplomát szerzett. Míg a férfiak a függetlenségért harcoltak a nők embertelen körülmények között gyárakban robotoltak. Hivatás béli sikerekhez csak nagy erőfeszítések árán volt lehetőségük. Elődein számos női jogokat követelő tüntetések sorozatán,  kerítéshez láncolva, éhség sztrájkkal, bebörtönzéssel fizettek azért, hogy ma virággal kedvességgel köszöntsenek minket. Köszönjük nekik a dicsőség őket is illeti, és a virág is !

Olvass róla többet a Wikipédián

KÖSZÖNET ÉS HÁLA !

A Minden Nap Alap honlap szeretettel várja kedves olvasóit. Életünk óceánján az álmok tengerére, ezotéria vizein evezve, recept folyammal ,őseink földjére hívlak. Relaxálni, pihenni, szórakozni vagy, ha kedved támad online reklámokra és üzletre. Gyere !!! >>>

Történelmi fejtörő XLVII. Horthy Miklós

Történelmi fejtörő XLVII. Horthy Miklós

Vörösterror harcok ellentétek, elégedetlenség, ellenforradalom.

Ki tudja ?

  1. Hogy került hatalomra az ellenforradalom ?
  2.  Hol voltak a fehérterror leghírhedtebb vérengzései ?
  3.  Mit tettek a kommunisták ?
20170223_115513Forrás: F.k.: Képzőművészeti Alap Képcsarnokai. -Offset- Nyomda, Bp.

Válaszok :

  1. Horthy Miklós az antant beleegyezésével hadsereget szervezett, hogy rendet teremtsen Magyarországon . Ígéretet tett az Antant, hogy a román sereg kivonul az országból , ha Ő veszi át a vezetést. A Dél- Vidéken szerveződő Nemzeti Hadsereg élére állt és bevonult Budapestre.

2. 1919 őszén a Tanácsköztársaság vörösterrorjára válaszképpen az ország több pontján megtorló akciók indultak . Elfogták és kivégezték a Tanácsköztársaság tisztségviselőit az áldozatok között sok zsidó is volt. A szélsőjobb oldal őket tartotta felelősnek a háború elvesztéséért és az ország széthullásáért. Általánossá vált a zsidó üldözés Budapest , Kecskemét , és az ország számtalan településén .

3. A kommunisták elfogadták a franciák által kínált egyezséget, a Clemenceau-jegyzéket. Ez felháborított több katonát és a főtisztek jelentős részét. Tapasztalt katonák révén tudták, hogy az Északi hadjárat jelentős áldozatot követe. Sokan fellázadtak, dezertáltak.

Amennyiben érdekelnek a sorozat előző fejtörői csak a keresőbe kell írnod a történelmi fejtörő kifejezést, vagy ha érdekel a kigyűjtött sorozat látogasd meg a : http://magyarokgnagyjai.blospot.hu/

Ismereteid bővítésére a Wikipédia az általam ajánlott és használt forrás.

A Minden Nap Alap honlap szeretettel várja kedves olvasóit. Életünk óceánján az álmok tengerére, ezotéria vizein evezve, recept folyammal ,őseink földjére hívlak. Relaxálni, pihenni, szórakozni vagy, ha kedved támad online reklámokra és üzletre. Gyere !!! >>>

Egyéb munkáim,  jegyzeteim más  formában : Mind Nap AlapMagyarok NagyjaiDream Spiri,

Kellemes olvasást, érezd  jól magad !