Történelmi fejtörő XXII. Országunk 3 része

Történelmi fejtörő XXII. Országunk 3 része

Hazánk három része. Kivételes korszaka volt Hazánk történelmében ez az időszaka. Sok próbát kiállt Magyarságunk, mennyi mindent magáénak tudhat eseménynaplójában. Nem kímélt büszke népünk, őrzi emlékeit, hagyományait. Győzelmeit, bukásait nem szégyenkezve. Vendégeket ma is szeretettel fogad, elásva a régi csatabárdokat.

Ki tudja ?

  1. Kit választottak királlyá Mohács után ?
  2. Mikor foglalták el a törökök Budát ?
  3. Milyen részekre bomlott az ország Buda elfoglalása után ?
20170125_160746Forrás : F.k.: Képzőművészeti Alap Képcsarnokai. -Offset- Nyomda, Bp.

Válaszok:

  1. Magyar ország királyává Szapolyai Jánost választották. A Nyugati országrészen Ferdinánd uralkodott, aki szintén királlyá koronáztatta magát. Kettős királyság jött létre.
  2. 1541 augusztus 29-én , foglalták el a törökök Budát.
  3. Az ország három részre szakadt. Ezzel az ország három részre szakadt: a Habsburg oldali  ( I. Ferdinánd ) , a Szapolyai oldali Erdélyi Fejedelemségre,  és a török által kialakított hódoltságra.

Amennyiben érdekelnek a sorozat előző fejtörői csak a keresőbe kell írnod a történelmi fejtörő kifejezést, vagy ha érdekel a kigyűjtött sorozat látogasd meg a : http://magyarokgnagyjai.blospot.hu/

Ismereteid bővítésére a Wikipédia az általam ajánlott és használt forrás.

A Minden Nap Alap honlap szeretettel várja kedves olvasóit. Életünk óceánján az álmok tengerére, ezotéria vizein evezve, recept folyammal ,őseink földjére hívlak. Relaxálni, pihenni, szórakozni vagy, ha kedved támad online reklámokra és üzletre. Gyere !!! >>>

Egyéb munkáim,  jegyzeteim más  formában : Mind Nap AlapMagyarok NagyjaiDream Spiri,

Kellemes olvasást, érezd  jól magad !

Tetszet ez a cikk ?
Regisztrálj még ma, és kaphatsz ingyenes frissítéseket közvetlenül a postaládádban. Továbbá hozzájárulsz adataid megadásával, hogy emailekben felkeressünk. Amely megfelel a GDPR irányelveinek.
I agree to have my personal information transfered to MailChimp ( more information )