Egészség, Nem is olyan savanyú a citrom

Nem is olyan savanyú a citrom

Savanyú citrom  ?  Amikor arra gondolunk mennyi jótékony hatást gyakorol a szervezetünkre. Inkább kellemes ez a rágondolva is nyálcsorgató íz.

lemons-368914_640

A Perzsák már időszámításunk kezdete óta ismerik. Európába Arab kereskedők hozták úgy 800 évvel ezelőtt. Rég múlt időkben hatásosnak vélték kígyómarás ellen, mérgezéses tünetek kezelésében, ajánlották szívbetegeknek is, valamint vérzéscsillapító, sebösszehúzó hatását is kihasználták. Használták vizelethajtónak, csuklás ellen, izzasztónak és gyógyítottak vele gyulladt torkot. A reneszánszkorban pedig a pestis ellenszereként alkalmazták a levét. 1600 években a skorbut gyógyítására megelőzésére is használták.

lemons-409089_640

Ma már tudjuk, hogy a citromlé serkenti az emésztést erősíti a gyomrot. A benne lévő C vitaminnak köszönhetően segít a meghűléses betegségek megelőzésében , remek oldó és méregtelenítő hatással rendelkezik. A bioflavoin tartalmának köszönhetően vértisztító hatású és regenerálja a véredényeket. Puffadásgátló és bélféreghajtó is. fokozza a nyálelválasztást és csillapítja a szomjúságot, mivel oldja és eltávolítja a szervetlen sókat a szervezetből.A citromlé hígítva is elpusztítja a kolera, a diftéria és a tífuszbaktériumokat. Szinte nincs olyan betegség vagy gyengeségi állapot, amin a citrom ne segítene. A bőrnek is segít regenerálódnia. Megelőzi a kopaszságot, erősíti a fejbőrt, a hajhagymákat. Mandula elegyítve jó bőrápolószer. Ha ezt erősen a fejbőrbe dörzsöljük, hamarosan megszünteti a hajkorpásodását és a hullását.

Forrásként használt :https://hu.wikipedia.org/wiki/Citrom

Amennyiben érdekelnek egészséges élelemmel kapcsolatos olvasmányok, csak írd a keresőbe az egészség szót vagy látogass el a http://mindenapalap.blogspot.hu/

A Minden Nap Alap honlap szeretettel várja kedves olvasóit. Életünk óceánján az álmok tengerére, ezotéria vizein evezve, recept folyammal ,őseink földjére hívlak. Relaxálni, pihenni, szórakozni vagy, ha kedved támad online reklámokra és üzletre. Gyere !!! >>>

Valamint megtalálható oldalaim  G+ -on, most induló Minden Nap Alap, Élet, Álmok, Ezotéria közösséggel is. A Twitteren.  Piteresten és a Likedlin is.

A Facebookon  a   Web oldal alapítója  oldalakon és csoportjaimba is szeretettel várlak a Minden Nap Alap Fogadd be a világot, hogy az is elfogadhasson és a szintén indulóban lévő „Web oldal alapítók,szerkesztők kedvelők, csoportba.

Egyéb munkáim,  jegyzeteim más  formában : Mind Nap Alap,   Magyarok Nagyjai,   Dream Spiri,

Kellemes olvasást, érezd  jól magad !

Egészség, Édes-e a Burgonya ?

Édes-e a Burgonya ?

Édesburgonya ! ? Nem tévesztendő össze a hagyományos burgonyával, mert csak nevükben azonosak. Sárgás húsáról ismerhető fel. Kolumbusz és más felfedezők hozták Európába. Más néven batáta egy olyan enzimnek köszönheti zamatát, amely a keményítőt cukorrá alakítja át.

farmers-market-912635_640

Más sárga és narancssárga húsú terményekhez hasonlóan kitűnő forrása a béta-karotinnak, ami az A vitamin elő anyaga. Egyetlen szem édesburgonya a napi ajánlott A-vitamin mennyiségnél többet biztosít. C vitamin szükségletnek pedig az 1/3-át fedezi.A batáta kitűnő forrása a pektin nevű oldható rostnak, amely megköti a koleszterint, ezen kívül különböző nem oldható rostoknak is, melyek főleg a héjában találhatóak. Jók a székrekedésre, aranyérre, továbbá szerepük lehet a gyomor és a vastagbélrák megelőzésében. Az édesburgonya nagy mennyiségű béta-karotint tartalmaz ami véd a szívbetegségek és a rák számos fajtája ellen. Valamint óvja a bőrt és erősíti az immunrendszert. A héját is fogyasszuk !

Amennyiben érdekelnek egészséges élelemmel kapcsolatos olvasmányok, csak írd a keresőbe az egészség szót vagy látogass el a http://mindenapalap.blogspot.hu/

Forrás: Reader’s Digest: Terítéken az egészség

A Minden Nap Alap honlap szeretettel várja kedves olvasóit. Életünk óceánján az álmok tengerére, ezotéria vizein evezve, recept folyammal ,őseink földjére hívlak. Relaxálni, pihenni, szórakozni vagy, ha kedved támad online reklámokra és üzletre. Gyere !!! >>>

Valamint megtalálható oldalaim  G+ -on, most induló Minden Nap Alap, Élet, Álmok, Ezotéria közösséggel is. A Twitteren.  Piteresten és a Likedlin is.

A Facebookon  a   Web oldal alapítója  oldalakon és csoportjaimba is szeretettel várlak a Minden Nap Alap Fogadd be a világot, hogy az is elfogadhasson és a szintén indulóban lévő „Web oldal alapítók,szerkesztők kedvelők, csoportba.

Egyéb munkáim,  jegyzeteim más  formában : Mind Nap Alap,   Magyarok Nagyjai,   Dream Spiri,

Kellemes olvasást, érezd  jól magad !

Egészség, Sok paszulyt kell enni !

Sok paszulyt kell enni !

Paszuly evés  Szokták mondani a gyerekeknek, mire megnőnek. Sok igazság van benne ! A hüvelyesekben több fehérje van mint bármely más terményben. Összetett szénhidrátokban gazdagok, zsiradék alig van bennük, így szinte tökéletes táplálékok.

color-1673703_640

A tápláló vörös vesebab hús helyett is kiváló. Több mint kétszer annyi vasat tartalmaz, mint a marhahús. A száraz fehér az egyik legjobb természetes élelmiszerrost forrás, 1 bögre főtt bab több mint 19 g rostot tartalmaz. A tarkabab és más babfajták bőséges forrásai a folsavnak. Ez a B-vitamin a szívroham és a szellemi leépülés megelőzésében egyaránt segíthet. Továbbá jót tesz a szívnek. A benne lévő rostok felszívják és magukkal viszik a koleszterint, így a szervezet megszabadulhat tőle, mielőtt még lerakódna az érfalakra. A vizsgálatok szerint az oldható rostokban gazdag táplálkozás az összkoleszterinszintet  10-15%- al csökkentheti. Ugyanezt az élelmi rostot a bab fehérjéivel együttműködve jótékonyan hatnak a vércukorra is. Magnézium tartalma rugalmasabbá teszi az érfalakat is, így javul a véráramlás és csökken a vérnyomás. többek között a legjobb antioxidáns. Tárolását illetően érdemes lezárt befőttes üvegben tartani, közzétéve egy szárított pirospaprikát, amit később bele is főzhetünk. Egyéb kellemetlenség elkerülése véget főzés előtt érdemes hosszabb ideig áztatni és a vizet többször cserélni ez idő alatta. De fontos a Paszuly evés.