G-4FFD6QYYXW

Recept Neked Fügebor házilag

Így készül a legzamatosabb fügebor házilag

Fügebor : Egy kg koszorúfügét tisztára megmosunk és egyaránt haránt ketté vágjuk. Beletesszük egy 5 literes üvegbe és rámorzsolunk 5 dkg élesztőt. Felforralunk 3 liter vizet 1 kg cukorral és 1 dkg borkővel és langyos állapotban ráöntjük a fügékre. Két hétig időnként fel-felrázogatva langyos helyen tartjuk.

Harmadik héten amikor már lehiggadt, leszűrjük egy másik 10 literes üvegbe a még forrásban lévő bort és tüllel vagy vászonnal lekötjük az üveget. A fügéket pedig ismét élesztővel, cukros, borköves 3 liter vízzel öntjük fel és megismételjük az előző 2 hetes műveletet. Majd az előzőhöz öntjük és 3. alkalommal is ugyan ezt tesszük. Az első leszűrt bor élvezhetetlenül erős és sötét, a második gyengébb és világosabb, a harmadik még inkább. A három együtt pedig kitűnő. Amikor már egyáltalán nem forr és pezseg üvegekbe öntjük, kifőzött dugókkal lezárjuk. Jobb, ha pár hétig így áll,zamatosabb lesz. Egészségünkre !

Amennyiben érdekelnek általam ajánlott receptek, kérlek írd a keresőmbe a recept neked kifejezést. Felhasználásukhoz sok sikert és kellemes időtöltést kívánok !

A Minden Nap Alap honlap szeretettel várja kedves olvasóit. Életünk óceánján az álmok tengerére, ezotéria vizein evezve, recept folyammal ,őseink földjére hívlak. Relaxálni, pihenni, szórakozni vagy, ha kedved támad online reklámokra és üzletre. Gyere !!! >>>

Egyéb munkáim,  jegyzeteim más  formában : Mind Nap Alap,   Magyarok Nagyjai,   Dream Spiri,

Kellemes olvasást, érezd  jól magad !

Üdvözöl a honlap szerkesztője !

Mentés

Recept Neked Aszalt gyümölcsös puding

Hogyan készül a legfinomabb aszalt gyümölcsös puding egészségesen ?

Aszalt gyümölcsös puding: Tartósító szerektől mentesen, takarékosan, vitamin dúsan.

Különböző aszalt gyümölcsöket (szilva, körte, alma, mazsola, barack, cseresznye) 30 dkg súlyban meleg vízben áztatunk 2 órán át. Utána 10dkg cukrozott narancshéjjal, 5 dkg citronáddal (kandírozott cukrozott citromhéjjal), 5 dkg cukrozott zöld dióval,, vagy mandulával, dióval apróra vágjuk. Majd 4 db tojás sárgáját, 4 evőkanál liszttel, 4 evőkanál cukorral, 2 dl tejjel, 8 dkg olvasztott vajjal simára keverünk. Hozzáadjuk a vagdalt aszalt gyümölcsöket, 4 tojás felvert fehérjéből habot. Az egészet beleöntjük egy vajjal kikent, lisztezett, jól lezárható formába. Vegyük számításba, hogy dagadni fog, ezért nagyobb tálat használjunk. Azután a lezárt formát beleállítjuk egy fazék vízbe és a forrástól számítva 1 órán át főzzük. A vízből kivéve 5 percig lezárva tartjuk, majd egy tálra borítjuk és felhígított narancs vagy málna öntettel tálaljuk.

Jó étvágyat !

Amennyiben érdekelnek más receptek, kérlek írd a  keresőbe a Recept neked kifejezést . Vagy itt találsz néhány ajánlatot: ‎

Diótorta: https://minden-nap-alap.hu/2017/08/25/recept-neked-39/

Sós teasütemény: https://minden-nap-alap.hu/blog/2017/08/10/recept-neked-38

Kölnivíz házilag: https://minden-nap-alap.hu/blog/2017/07/28/recept-neked-37/

Gyümölcs kenyér: https://minden-nap-alap.hu/blog/2017/07/24/recept-neked-36/

Sajtos gombóc: https://minden-nap-alap.hu/blog/2017/07/18/recept-neked-35/

Sárgabarack krém: https://minden-nap-alap.hu/blog/2017/07/10/recept-neked-34/

Túrós lepény: https://minden-nap-alap.hu/blog/2017/07/07/recept-neked-33/

Kókuszos-Feketekávés muffin: https://minden-nap-alap.hu/blog/2017/07/03/recept-neked-32/

Meggyes lepény: https://minden-nap-alap.hu/blog/2017/06/30/recept-neked-31/

Zserbó szelet: https://minden-nap-alap.hu/blog/2017/06/24/recept-neked-30/

A Minden Nap Alap honlap szeretettel várja kedves olvasóit. Életünk óceánján az álmok tengerére, ezotéria vizein evezve, recept folyammal ,őseink földjére hívlak. Relaxálni, pihenni, szórakozni vagy, ha kedved támad online reklámokra és üzletre. Gyere !!! >>>

Egyéb munkáim,  jegyzeteim más  formában : Mind Nap Alap,   Magyarok Nagyjai,   Dream Spiri,

Kellemes olvasást, érezd  jól magad !

Üdvözöl a honlap szerkesztője !

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Recept neked Citrom krémes torta szederrel

Citrom krémes torta szederrel

Citrom krém és a torta : Torta alapnak a szokásos módon piskótát készítünk: 7 db tojás sárgáját 7 evőkanál cukorral 1 csomag vanília cukorral kikeverjük, míg egy másik tálkában 7 evőkanál lisztet, 1 cs sütőporral előkészítünk. 7 db tojás fehérjéből kemény habot verünk ebbe finom mozdulatokkal beledolgozzuk a sárgájával elkevert cukrot, és belehintjük a lisztet, óvatosan elvegyítjük majd tortaformában kisütjük.

Míg sül elkészítjük a krémet. 10 dkg vajat habosra keverünk 30 dkg porcukorral, 1 citrom reszelt héjával és levével, 3 db tojás keményre vert habjával. A kisült tésztát kettévágjuk hűlten a töltelék felével megtöltjük,  szeder darabkákat helyezünk bele. Kívül a töltelék másik felével borítjuk és szintén szederrel, mandulával díszítjük. Kész is az ínycsiklandó desszert.

Jó étvágyat !

Amennyiben érdekelnek más receptek, kérlek írd a  keresőbe a Recept neked kifejezést . Vagy itt találsz néhány ajánlatot :

Diótorta: https://minden-nap-alap.hu/2017/08/25/recept-neked-39/

Sós teasütemény: https://minden-nap-alap.hu/blog/2017/08/10/recept-neked-38

Kölnivíz házilag: https://minden-nap-alap.hu/blog/2017/07/28/recept-neked-37/

Gyümölcs kenyér: https://minden-nap-alap.hu/blog/2017/07/24/recept-neked-36/

Sajtos gombóc: https://minden-nap-alap.hu/blog/2017/07/18/recept-neked-35/

Sárgabarack krém: https://minden-nap-alap.hu/blog/2017/07/10/recept-neked-34/

Túrós lepény: https://minden-nap-alap.hu/blog/2017/07/07/recept-neked-33/

Kókuszos-Feketekávés muffin: https://minden-nap-alap.hu/blog/2017/07/03/recept-neked-32/

A Minden Nap Alap honlap szeretettel várja kedves olvasóit. Életünk óceánján az álmok tengerére, ezotéria vizein evezve, recept folyammal ,őseink földjére hívlak. Relaxálni, pihenni, szórakozni vagy, ha kedved támad online reklámokra és üzletre. Gyere !!! >>>

Egyéb munkáim,  jegyzeteim más  formában : Mind Nap Alap,   Magyarok Nagyjai,   Dream Spiri,

Kellemes olvasást, érezd  jól magad !

Üdvözöl a honlap szerkesztője !

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Translate »
Verified by ExactMetrics