G-4FFD6QYYXW

Nézzük együtt ! A tumor és az akart

A Tudományon túl

Tudományon túl  A Tudományon túlról érkezett a gyógyítók által bemutatott hatás mechanizmus. Ez a rövidke kis film meg tudja változtatni eddigi gondolataid a világról, a gyógyításról és egész hitrendszeredet gyökereiben rengetheti meg.  Mire is képes a közös akarat? Csoda vagy tudomány amit ezen a rövidke felvételen láthatunk. Valóban ennyire egyszerű lenne a gyógyulás, ilyen súlyos kimenetelű betegségek esetén ? Vagy csak trükk lenne az egész ?  Nézzük csak !

Egyre jobban közelít az emberiség fejlődése arra a szintre, hogy el tudja fogadni hogyan is működik a szemmel nem látható, mégis  körülöttünk lévő világ. Mennyire keveset tudunk még ezen a területe. Mennyire keveset tudunk még létezésünk mérföldköveiről. De ha igazán belemélyedünk hogyan is végezzük napi tevékenységeinket szívvel lélekkel, és persze ésszel, az-az gondolatok sokaságát visszük véghez. Mégis mennyivel több játszódik le bent a fejünkben mint amit „képesek vagyunk fizikálisan elvégezni ” Azt is kimutatták, hogy az agyban elvégzett tevékenység hatással van a testre, itt említeném a depressziót, vagy azt amikor vidám dolgokra gondolunk és jókedvünk lesz. Ide sorolhatjuk a zenét, az illatokat, színeket és az ízeket. Miért van az, hogy van amit szeretünk és éppen pont az az amit nem ? A tudat rangsorolja valamilyen szinten. Hatása mértéktelen az emberi szervezetre. A szív intelligenciája önállóan működik, az agytól függetlenül is. Sokkal hamarabb értesül és jelez min ahogyan gondoljuk, erre épül a hazugság vizsgáló elektromos gépezet. Akkor valójában elhihetjük, hogy vannak akik erre a csodára, a tudományon túlról képesek. Mire is képesek ???

A Minden Nap Alap honlap szeretettel várja kedves olvasóit. Életünk óceánján az álmok tengerére, ezotéria vizein evezve, recept folyammal ,őseink földjére hívlak. Relaxálni, pihenni, szórakozni vagy, ha kedved támad online reklámokra és üzletre. Gyere !!! >>>

Translate »
Verified by ExactMetrics