G-4FFD6QYYXW

Nézzük együtt ! A tumor és az akart

A Tudományon túl

Tudományon túl  A Tudományon túlról érkezett a gyógyítók által bemutatott hatás mechanizmus. Ez a rövidke kis film meg tudja változtatni eddigi gondolataid a világról, a gyógyításról és egész hitrendszeredet gyökereiben rengetheti meg.  Mire is képes a közös akarat? Csoda vagy tudomány amit ezen a rövidke felvételen láthatunk. Valóban ennyire egyszerű lenne a gyógyulás, ilyen súlyos kimenetelű betegségek esetén ? Vagy csak trükk lenne az egész ?  Nézzük csak !

Egyre jobban közelít az emberiség fejlődése arra a szintre, hogy el tudja fogadni hogyan is működik a szemmel nem látható, mégis  körülöttünk lévő világ. Mennyire keveset tudunk még ezen a területe. Mennyire keveset tudunk még létezésünk mérföldköveiről. De ha igazán belemélyedünk hogyan is végezzük napi tevékenységeinket szívvel lélekkel, és persze ésszel, az-az gondolatok sokaságát visszük véghez. Mégis mennyivel több játszódik le bent a fejünkben mint amit „képesek vagyunk fizikálisan elvégezni ” Azt is kimutatták, hogy az agyban elvégzett tevékenység hatással van a testre, itt említeném a depressziót, vagy azt amikor vidám dolgokra gondolunk és jókedvünk lesz. Ide sorolhatjuk a zenét, az illatokat, színeket és az ízeket. Miért van az, hogy van amit szeretünk és éppen pont az az amit nem ? A tudat rangsorolja valamilyen szinten. Hatása mértéktelen az emberi szervezetre. A szív intelligenciája önállóan működik, az agytól függetlenül is. Sokkal hamarabb értesül és jelez min ahogyan gondoljuk, erre épül a hazugság vizsgáló elektromos gépezet. Akkor valójában elhihetjük, hogy vannak akik erre a csodára, a tudományon túlról képesek. Mire is képesek ???

A Minden Nap Alap honlap szeretettel várja kedves olvasóit. Életünk óceánján az álmok tengerére, ezotéria vizein evezve, recept folyammal ,őseink földjére hívlak. Relaxálni, pihenni, szórakozni vagy, ha kedved támad online reklámokra és üzletre. Gyere !!! >>>

Az álmok üzenete 30. Daganat, Dal, Darázs.

Minden napi álmok  D/1.

Daganat, Dal, Darázs az álmos könyvek Á,B,C, szerint a következő jelentéssel bírnak.

Daruszó, Daganat, Dal…

DARUSZÓ-t hallani, betegnek jó, látni jó. DADA: Változás, kis betegség, kiadás. M.Á. sz. Panaszkodási hajlam, a felelősség elhárítása. DADOGÁS: Kényszerhelyzetben elárulod magad. Jele a félelemnek. Mutat fejfájást. Dadogót hallani, harag. Dadogó ember, betegség.

DAGANAT: Kellemetlen barát jegye akitől nehezen szabadulsz. Minden esetre nyugtalanságot jegyez. Jelent még nagy gondot ami váratlanul jön. Daganat nyakon gazdagság, testen fájdalmas események hírnöke. Máson látott daganat, családi perpatvar.  Különös álmokból, nő álmában, hogy alteste úgy meg dagad, hogy már nőiességét elveszítené, valamint gyomra nyakába menne, keble hátára, alfele hasa helyére, a daganat jegye igen szerencsétlen szerelem.

K. Gy. sz. daganat amely igen fájdalmas és helyét ébredés után is érezzük, legkevesebb, ha bánatos napot jelent. Gvadányi szerint, asszony ha megdagad bábát hívasson. A százesztendős jövendőmondó szerint daganat gazdag ember lábán kegyetlen esztendő. József napján nagy adó. Nagyböjtben hideglelés. Kerner szerint mindenféle daganat, boldogtalanság jegye. Daganat amely mutatóujjunkon nő, közelgő betegség, szerelmi bánat jegye. M.Á. sz. ha rajtad nő titkot kell tartanod és ez igen terhedre van. Szobafalon nőt daganat feszült légkör, munkahelyi intrika, kellemetlen szomszéd.

DAL: Víg nap. Dalt hallani, dicséretet hallasz. Daloló ember kései öregség. Dal madár szájából tiszta szerelmet leltél. Dalolni, gyász. Dal fájdalmas , búd örömre változik. Mély hangon dalolni, szomorú hírt mutat. Vékony hangon dalolni, Jó hírnek jegye. Dallam messziről, könnyű lesz szíved. Újholdkor dalolni ínség. Folyóparton dalolni, bús szerelmet jelent. Pincében dalolni pénztelenség. Úton járónál, felejtkezés. Öregasszonynál, civakodás. Menyasszonynál civakodás. Beteg embernél rossz hírű levél. Szerelmeseknél véletlen találkozás, amely nem mindig szerencsés. Katonánál csata.

DALOS MADÁR: Megbízhatatlan forrásból jött hír.Jelentéktelen pletykálkodás. DÁMA: Harag. Dámák, pletykát jelentenek. DAMASZT: Szép gazdagságot jelez. DARA: Lustaság, hanyagság tétlenség jegye. DARÁLNI: Szombaton nagy veszekedést mutat. Máskor gyarapodás a jövedelemben. DAGASZTANI: Csapni való hangulat. DAJKÁLNI: Szerencsét mutat.

 

 

Darázs, Dáridó, Dekoráció…

DARÁZS: Nagy darázs csúf rágalom jegye. Darázscsípés harag amely pletyka miatt kerekedik. Darázsfészek elszólás, szószátyárság. Darazsat megölni, békülés a szomszédoddal. Tarka darázs, idegen aki hírt hoz. Lódarázs, messzi tavasz. Király darázs kerti munka. Halott darázs kerti munka. Adventban hosszú tél jegye. Kerner szerint darazsak amelyek üldöznek, hajhullást mutatnak.

Darázs amely igent mond, nagy ellenség. Darázslyuk, új szerelem, öregnél gonosz szerelem. Darázs az ablakban, levél amelyet nem hoznak el. A Lipcsei álmoskönyv szerint darázs jegyez jó időt. A különös álmokból, darázsfészek amely testünkből nő ki és elcsúfítja azt, jegyez gondolatokat, amelyek semmi jóra sem vezetnek, leginkább családi bánatot mutatnak, meghalt gyermeket. Radics Mária szerint, darázshang visszatérő szerelem jele. M.Á. sz. Nem azon töltöd ki a dühödet aki felbosszantott. Darázsfészek sértettség dühbe gurultál.

DÁRIDÓ: Barátokkal betegség, ellenségekkel szép idő. DARÓC: Kellemetlenség. DATOLYA: Enni jelzi, hogy hölgyek szívesen látnak körükben. DEBRECEN: Nyereség. Debreceni emberrel beszélni, jó kedvet mutat. DECEMBER: Sok öröm. DÉDAPA: Dédanya nagy szerencse jegye.

DEKORÁCIÓ: Tanácsteremben hivatalos helyiségben gondterhes napok, családi zűr. Munkahelyi dekoráció a lakásodban, nehéz szívvel mész haza, nem érzed jól magad otthon. Régi idők dekorációja, hirtelen és meggondolatlanul kimondott őszinte vélemény. Jogos de tapintatlan kritika.

DÉL: Szerelem. Déli idő, jókedv. DÉLIBÁB: Hamisság. DELFIN: Igaz jó barát, szenvedélyes szerelmed lassan igaz szeretetté, ragaszkodássá alakul. Delfin-show, úgy gondolod baráti körödben mindenki jobb helyzetben van mint te.

Folytatás következik !

Amennyiben érdekel ez a téma a keresőbe írva az álmok üzenete kifejezést, vagy a kigyűjtött verziót megtekintheted itt: http://dreanspiri.blogspot.hu/

A Minden Nap Alap honlap szeretettel várja kedves olvasóit. Életünk óceánján az álmok tengerére, ezotéria vizein evezve, recept folyammal ,őseink földjére hívlak. Relaxálni, pihenni, szórakozni vagy, ha kedved támad online reklámokra és üzletre. Gyere !!! >>>

Translate »
Verified by ExactMetrics