G-4FFD6QYYXW

Történelmi fejtörő VIII. Boszorkány rendelet

Történelmi fejtörő VIII. Boszorkány rendelet

Boszorkány rendelet . Gondoltad volna, hogy a történelemben ennek is helye lehet ? Vannak-e  boszorkányok vagy nincsenek ? Minden esetre azokat a fejlett lelkeket vélik annak akik sokadik földi életük során közel kerültek önmagukban a saját forrásukhoz, ezáltal fejlett belső spirituális képességgel rendelkeznek. Ez a tudat szint megrémítette és talán még mai halandóként is sokakban rémülnek. Vannak kivételes képességek.

Ki tudja?

Boszorkány rendelet . Gondoltad volna, hogy a történelemben ennek is helye lehet ?

  1. Ki volt I. László utódja? Mit rendelt a boszorkányokról ?
  2. Mit hódított meg és mi lett ennek később a hátránya ?
  3. Mit tett öccsével és annak fiával ? Miért ?
Történelmi fejtörő VIII. Boszorkány rendelet Minden Nap Alap

Forrás: F.k.:Képzőművészeti Alap Képcsarnokai.-Offset Nyomda, Budapest

Válaszok:

  1. I. László utódja Könyves Kálmán (1095-1116 febr.3.)Boszorkány rendelete,: „strigák ” nincsenek ezért felelősségre sem vonhatók.
  2. Meghódította Dalmáciát és Horváth országot. Kénytelen volt kedvezményekkel az ősi kiváltságok meghagyásával maga mellé állítani a Dalmát lakosságot a Bélával való ellenségeskedés miatt.
  3.  Vakká tetette Álmost és fiát Bélát, hogy lehetetlené tegye a trón igénylésére.

Ismereteid bővítésére a Wikipédia az általam ajánlott és használt forrás.

A Minden Nap Alap honlap szeretettel várja kedves olvasóit. Életünk óceánján az álmok tengerére, ezotéria vizein evezve, recept folyammal ,őseink földjére hívlak. Relaxálni, pihenni, szórakozni vagy, ha kedved támad online reklámokra és üzletre. Gyere !!! >>>

Egyéb munkáim,  jegyzeteim más  formában : Mind Nap Alap,   Magyarok Nagyjai,   Dream Spiri,

Kellemes olvasást, érezd  jól magad !

 

Translate »
Verified by ExactMetrics