Nézzük együtt ! Megmentőm a fény

Nézzük együtt ! Megmentőm a fény

Nézzük együtt ! Megmentőm a fény  című filmet ! Egy újabb megtörtént esetet feldolgozó film ami el gondolkodtat létezésünk mi voltáról, eredetünk végkimeneteléről. Távol álljon tőlem, hogy bármilyen kutatások eredményeit kétségbe vonjak. Hiszen egyetlen gondolat sem zárja ki a másikat, mert az “csak” gondolat. Ebben az értelemben megfoghatatlan, mint a szeretet, de attól még nagyon is létező érzékelhető.  Honnan tudhatjuk  mind ezt ?  Kérlek fogd meg a gondolatod, fogd meg a szereted ! Sikerült ? Valójában ugye nem ! De ettől függetlenül mindannyian tudjuk, hogy ott van, mindenkinek jelen van mind kettő, tehát ténylegesen meg foghatatlan de mégis létező.  Jöjjön a film szeretettel ajánlom……

Aki látta már vagy esetleg személyesen is megélte a klinikai halál állapotát hasonló élményekről számolt be. Számomra az orvos tudomány által magyarázott verzióval szemben egyetlen értettlen dolog van. Addig világos  hogy lepereg előttünk életünk filmje születésünktől kezdődően. Ezek az életünk során átélt események. Viszont nem igazán feleli meg azt, hogyan tudhatnak azokról a történésekről  amelyek éppen akkor körülöttük zajlottak. Hiszen ha alszunk főleg, ha annyira mélyen, nem halljuk, látjuk a körülöttünk lévő eseményeket. Vajon miért emlékeznek a visszatérők ezekre ? Egyáltalán hogyan tudhatnak róla ?  Minden esetre elgondolkodtató………..

Szeretnél nézni általam ajánlott filmeket ? A  keresőmbe írva a Nézzük együtt kifejezésre vagy ajánlom neked, nézd meg A vadonkertje címűt

http://minden-nap-alap.hu/2017/09/23/nezzuk-egyutt-15 Az út című film.

Vagy  Harriet  álma : http://minden-nap-alap.hu/2017/06/28/nezzuk-egyutt-3 

Kellemes szórakozást !

Amennyiben érdekel az álmaid üzenete? Nézd meg  mit jelent ikrek-kel álmodni vagy hajó -val, esetleg az amikor megjelenik az ajándék

Szereted a történelmet és a vele kapcsolatos fejtörőket ?  Látogasd meg a Magyarok Nagyjai blogomat !

Nézzük együtt ! Most jó

Nézzük együtt ! Most jó

Nézzük együtt a Most jó  című filmet ! A legszebb érzések és gondolatok az életről akkor keletkeznek amikor annak vége felé közeledő események kerülnek középpontba. Megindító és elgondolkodtató a következő történet. Élet és halál kérdése örök téma. Megélni, átélni, túlélni ? Vajon kire milyen terheket ró a sors ? Ki mit választ hogyan éli meg ? Kiből mit hoz ki ? Nem szándékozom filmkritikát alkotni róla, nem is az én posztom, mert ez most jó csak így lehet. Mindenkinek önmagának kell  le vonnia  a saját következtetéseit. Nagyon szomorú történet, de nagyon sok szépséggel, özön mondani valóval. Kezdődjön, akkor ha…… “Most Jó ” ?

Nézzük együtt ! Most jó-t

A keresőmbe írva a Nézzük együtt kifejezést, további filmeket találhatsz. Kellemes időtöltést, jó mozizást !

Szereted a történelemmel kapcsolatos fejtörőket ? Látogasd meg a Magyarok nagyjai oldalamat, ha pedig érdekel az álomfejtés érdekes magyarázatokat találsz itt: https://dreanspiri.blogspot.hu/

Vagy ha szeretsz recepteket kipróbálni ?

Dió torta, és a legfinomabb diós kalács,  a citrom krémes torta szederrel .  Pudingok kedvelőinek ajánlva az aszalt gyümölcsös puding.

Érdekességként így készült régen a kölnivíz,parfüm házilag. A legzamatosabb fügebor házilag ez a borok mestereinek, mert az elkészítési alapok azonosak.

Köszönöm, hogy itt voltál, amennyiben tettszett látogass el máskor is, valamint megtalálsz a facebookon szeretettel, várlak a csoportomba ahol érdekes videókat is láthatsz !

Kérlek ne feledd ! Minden Nap Alap

Nézzük együtt ! Egy rész belőled

Nézzük együtt ! Egy rész belőled

Nézzük együtt ! Egy rész belőled című filmet a mai mozizáshoz ajánlom. Megmutatja, hogy soha semmikor semmit sem szabad feladni. Legyen a problémánk bár mennyire súlyos . Egészségügyi anyagi, családi, érzelmi. Sosem tudhatjuk embertársaink mit miért cselekszenek. Az el nem mondott dolgok, gondoltok, tervek nem feltétlen jelentenek rossz szándékot vagy titkot. Sosem tudhatjuk éppen ki milyen belső mumusokkal küzd, vagy próbál megbarátkozni. Előítéleteink a másokról alkotott véleményeink sokkal inkább önmagunkról szólnak mint másokról . Saját tükrünket fordítjuk a világ felé és csak is azt láthatjuk benne amik mi magunk is vagyunk. Akkor teszünk legtöbbet másokért amikor önmagunkat építjük mert jól tudjuk, hogy Minden Nap Alap és egy új remény.

Nézzük együtt ! Egy rész belőled

után….

Amennyiben van kedved tovább filmezni, kérlek írd a keresőmbe a “Nézzük együtt” kifejezést vagy figyelmedbe ajánlom Mindig és mindörökké címűt. Érdekel az Álomfejtés ? Látogass el ide: https://dreanspiri.blogspot.hu/

Szeretettel várlak  A Facebook Minden Nap Alap oldalamra és a Minden Nap Alap Fogadd be a világot, hogy az is befogadhasson csoportba, ahol nagyon sok érdekes videót képeket találsz a nagy világból a nagy világról.