Történelmi fejtörő II. Kalandozások

Történelmi fejtörő II. Kalandozások

Történelmi fejtörő II. Kalandozások korának nevezzük az az időszakot  A Magyarság Európában terjeszkedni akart, legalább negyvenhét hadjáratot indított a Honfoglalást követően. 862 és 970-es évek közötti időszak ez hazánk történetében. A Magyar lovasság többnyire önfenntartó zsákmányszerző hadjáratokat indított, rettegett erős harcosok hírében álltak, vezéreik pedig komoly hadi stratégiáikból ítélve remek hadvezérek voltak. Sok esetben vették igénybe szövetségeseik a segítségüket.

Ki tudja?

1.Melyik itáliai uralkodó seregét verték meg a kalandozások során a és hol?

2.Mikor és hol szenvedtek a kalandozások során a Magyarok döntő    vereséget?  Kik estek a vezérek közül fogságba?

3.Hogy ölte meg az egyik fogoly vezér Konrádot?

 

Történelmi fejtörő II. Kalandozások Minden Nap Alap


Forrás: F.k.:Képzőművészeti Alap Képcsarnokai.-Offset Nyomda, Bp

 

Válaszok:

1, Berengor király seregét verték le, a Brenta folyó mentén 899. szept.24-én.

2. A kalandozások során a Magyarok 955. aug.10-én az Ausburgi csatában szenvedtek döntő vereséget. Bulcsú Lehel és Súr vezérek estek fogságba.

3. 918. dec.23-án a frank király, Konrád egyik vezérünk íjának esett áldozatául.

Egyéb információkért ajánlom a Wikipédiát, biztos forrásként használható.

A fejtörő kigyűjtött sorozatát megtekintheted a :http://magyaroknagyjai.blogspot.hu/ 

A Minden Nap Alap honlap szeretettel várja kedves olvasóit. Életünk óceánján az álmok tengerére, ezotéria vizein evezve, recept folyammal ,őseink földjére hívlak. Relaxálni, pihenni, szórakozni vagy, ha kedved támad online reklámokra és üzletre. Gyere !!! >>>

Egyéb munkáim,  jegyzeteim más  formában : Mind Nap AlapMagyarok NagyjaiDream Spiri,

Kellemes olvasást, érezd  jól magad !

Történelmi fejtörő I. Honfoglalás

Történelmi fejtörő I. Honfoglalás

Ki tudja ?

Történelmi fejtörő I. Honfoglalás. Jelen korunk dicséretes alakjai, akik a Kárpát medencét választották letelepedésül a Magyarság otthonának. Lovas nemzet révén Ősapáink lóháton bevonulva foglalták el helyüket a Kárpát medence ölében. Talán ösztöneikre hallgatva választották ki számunkra  Földünk legmegfelelőbb és természeti katasztrófáknak legkevésbé kitett részét.  Igaz az idők folyamán kicsiny országunk határvonalai megváltoztak, mégis a legkedvezőbb terület maradt belőle,  az is lehet nem véletlenül védték harcos katonáink pont ezen földrészeket megtartásul az utókornak.

  1. Milyen volt az ősmagyar harcmodor?
  2. Hogy hívták a hét vezért?
  3. Ki volt Zalán? Hol győzték le a honfoglalók?
  4. Melyik nagy költőnk írt eposzt a honfoglalásról?
  5. Milyen címmel?
Történelmi fejtörő I Honfoglalás Minden Nap Alap

Forrás: F.k.: Képzőművészeti Alap Képcsarnokai -Offset Nyomda. Bp.

Válaszok:

  1. Íjász könnyű lovasság, szervezett, fegyelmezett,harcképzet, áldozatkész (895 .Honfoglalás)
  2. Álmos, Előd, Kend, Ond, Tas, Huba, Tétény.
  3. Zalán Bolgár vezér volt. Alpár mezején győzte le Árpád hada.
  4. Vörösmarty Mihály Írt erről eposzt 1825-ben.
  5. Zalán futása címmel.

Egyéb információkért ajánlom a Wikipédiát, biztos forrásként használható.

A fejtörő kigyűjtött sorozatát megtekintheted a :http://magyaroknagyjai.blogspot.hu/ 

A Minden Nap Alap honlap szeretettel várja kedves olvasóit. Életünk óceánján az álmok tengerére, ezotéria vizein evezve, recept folyammal ,őseink földjére hívlak. Relaxálni, pihenni, szórakozni vagy, ha kedved támad online reklámokra és üzletre. Gyere !!! >>>

Egyéb munkáim,  jegyzeteim más  formában : Mind Nap AlapMagyarok NagyjaiDream Spiri,

Kellemes olvasást, érezd  jól magad !

Történelmi Fejtörő kártyán magyar

Történelmi Fejtörő kártyán

Történelmi fejtörő kártyán magyar múlt. Az ember bolhapiacon járva vissza sétál a múltba. Szembe találkozik őseink hagyatékával. Ezer apróság, rég feledésbe merült használati tárgy,emlékeztet az elmúlt időkre. Igazi kirándulás egy ilyen séta . A sorok közt járva megigéz a múlt szelleme. Régi eszközök mutatják elődeink technikáját, amikor még elsősorban kétkezű munkával állították elő használati eszközeiket .Ezek az igazi értékek!. Szépséges tárgyak, festmények , porcelánok, könyvek,  szőttesek, stb. stb.., emlékek.

Ott akadtam rá erre a kis dobozkára melynek tartalmát megosztani készülök veletek. Történelmi fejtörő a neve. A Magyar  múlt ihlete. Kártya lapok , rajta képek és kérdése.

Vajon ki emlékszik majd a válaszokra? Ki tudja? Történelmi fejtörő kártyán Magyar.

Történelmi fejtörő kártyán Minden Nap Alap


Forrás: F.k.:Képzőművészeti Alap Képcsarnokai.-Offset Nyomda, Bp

Történelmi Fejtörő kártyán

Rohanó világunkban szükség van pihenésre kikapcsolódásra, erre kitűnő lehetőségként szolgál kicsiknek és nagyoknak egyaránt, a közös társasjátékra, egy igen hasznos fejtörő, amely egyben őrzi Magyarságunk emlékeit. Kiegészítője lehet az iskolai tananyagnak , bővíti kisgyermekek tudás anyagát, a felnőtteknek pedig felidézi hazánk nagy eseményeit. Így elmondhatjuk, hogy szórakoztat,kikapcsol, és oktat. Elgondolkodtat, Hasznos . A közös időtöltés pedig gyermekeinkkel nem pótolható semmivel sem, és megfizethetetlen. Segítségül szolgálhat abban, hogy a kártya formátum megsokszorozza a felkeltett érdeklődést és a vele elsajátított tudásanyagot a kicsikben. Előfordulhat, hogy egyes egyénekben negatív érzést kelt a játékos kivitel, mert elődeink küzdelmei közel sem volt egyszerű. Annyi hozzá fűzni valóm van, az előnyeit itt a korábbiakban felsoroltam. Próbálja mindenki megtartani és ápolni a belső játékos, tiszta gyermeket. Sokszor van szükség a túlélésre, a megértésre, és ebben ez is segítségül lehet.

A Minden Nap Alap honlap szeretettel várja kedves olvasóit. Életünk óceánján az álmok tengerére, ezotéria vizein evezve, recept folyammal ,őseink földjére hívlak. Relaxálni, pihenni, szórakozni vagy, ha kedved támad online reklámokra és üzletre. Gyere !!! >>>

Egyéb munkáim,  jegyzeteim más  formában : Mind Nap AlapMagyarok NagyjaiDream Spiri,

Ismereteid bővítésére a Wikipédia az általam ajánlott és használt forrás.

Kellemes olvasást, érezd  jól magad !