G-4FFD6QYYXW

Őseink hagyatéka Csokor a régiségekből 2.

Őseink Hagyateka Csokor Regisegekbol 2 - Minden Nap Alap

Őseink hagyatéka

Csokor Régiségekből 2.

Őseink hagyatéka  Csokor Régiségekből 2.   azért jött létre, hogy összefoglalja a honlapon található régiségek fotóit és hozzájuk fűződő írásaim. Szeretettel adózva vele elődeinknek.

Hiszen volt idő amikor kiváló érdemrenddel tüntették ki  a dolgozót, amit büszkén viselt. A rézmozsarakban fáradságos munkával törték apróra a borsot is. Nem  volt őrölt kiszerelésben a boltok polcán.

Sokáig élt a hadkötelezettség az ifjú legényeknek,  ahol férfit faragtak  az  anyám asszony katonájából. Rendre fegyelemre neveltek. Ismerték a hapták fogalmát. Ami vigyázz  állást jelentett úgy tisztelegtek.

Nehéz rádiókból hallgatták a híreket. Szórakoztató műsoruk a  Szabó Család.  Csárdás  Királynő volt a legszebb sláger, amit jobb helyeken már lemezen, gramofonon  játszottak, vagy színházban, a táncot is arra ropták.

Pásztor oldalát díszítette  a kulacs, amiből jó ízűen kortyolt, ha megszomjazott. Rézkopogtatóval jelezve vártak  bebocsájtást a kapuk előtt. Nem rontottak ajtóstól a házba.  Olaj mécsessel,  petróleum lámpával varázsoltak fényt az  otthonokba. Korán nyugovóra tértek. Jobb helyeken szamovárból kínálták a  teát.

Sokat ért a Szentírás. Hitték, vallották és betartották. Sokat ért a tisztelet, A „Tiszteletes”   megszólításként is használatos volt. Nagy ajándéknak számított a Balatonról kapott feliratos kanál, amit a célnak megfelelően sosem használtak, helyette nagy becsben őrizve, vitrinekben emlékként tároltak.

Az Urak kezükben kis fedeles hamutállal sétálva szívták a szivart, ügyelve a jó modorra, a rendre. Kézzel  szőttek az  asszonyok szőnyegeket, kedvtelésből díszeset. A  Kalocsai minta Hungarikummá vált. Hímezve ruhákra, terítőkre.  Porcelánra festve. Nincs is talán jellegzetesebb motívum hazánkban.

         Kitüntetés a kiváló dolgozónak
        Réz mozsarak
      Kézi faragás
      Történelmi festmény
       Mécses
       Katonai evőeszköz
      Bakelit lemezen a Csárdás királyné
       Lemezjátszó
      Bőrdíszműves kulacs
        Réz kopogtató
       Petróleum lámpás
        Balatoni kanál
       Védő Sisakok 
          Szamovár
       Szent írás
       Kalocsai mintás festett tányér
         Gyulai szőttes és vívósisakok
        Rádió
        Kézi hamutál

Őseinkre emlékezve kerül évente megrendezésre az  Ősök Napja Bugacon.  A kárpát medencét összefogó rendezvényre már több éve kerül sor.  Néhány  felvételt láthatsz róla . A hagyomány  őrzés mindenki számára fontos feladat. Csak akkor érthetjük meg igazán merre tartunk, ha tudjuk és nem feledjük honnan jöttünk.

Köszönöm,hogy ide látogattál,örülök ha tetszett ! Amennyiben van kedved látogasd meg a Magyarok Nagyjai oldalamat, ha szereted a történelmet és a vele kapcsolatos fejtörőket! Jól érzed magad,és megelégedéssel tölt el, ha saját kezűleg készíted a süteményeket, ételeket ? A Csokorban a receptek neked készült !!! Érdekel az Álomfejtés? Akarod tudni mit jelent inni, az írás vagy ing-el álmodni.Nézd meg a Dream Spiri blogomat Esetleg szereted a jó filmeket vagy az igaz történeteket.   Látogass ide rendszeresen !  Minden Nap Alap

Tetszet ez a cikk ?
Regisztrálj még ma, és kaphatsz ingyenes frissítéseket közvetlenül a postaládádban. Továbbá hozzájárulsz adataid megadásával, hogy emailekben felkeressünk. Amely megfelel a GDPR irányelveinek.
I agree to have my personal information transfered to MailChimp ( more information )
Translate »
Verified by ExactMetrics