G-4FFD6QYYXW

Recept neked, Eper krém készítés

Eper krém

Eper krém Vízvári Mariska módra, mert ő valóban jól ismerte a konyhai fortélyokat. Korai gyümölcsünk elkészítéséhez is hagyott nekünk egy remek  tippet. Illetve sokkal többet ennél. Hiszen finomságok elkészítésének teljes tárházát teríti elénk. Akinek sikerül elsajátítani az alapokat az szinte mindenféle gyümölcsből tudni fog krémeket készíteni, amivel kedvére munkálkodhat tovább. Parféknak, kelyheknek vagy valamivel sűrűbben torták töltelékek előállításában is remekelni fog.

Elkészítése: 1 kg jól megmosott, szárától megtisztított epret megszikkasztunk. Ebből 1/2 kg-ot, lehetőleg a legkisebb szemeket 25 dkg cukorral 15 percig főzzük Összekeverjük 8 tojás sárgájával 20dkg cukorral,  4 dl tejjel és folyton verve a habverővel, gőz felett sűrű krémet főzünk belőle, miközben 5 lap fehér zselatint olvasztunk fel benne. 3 dl tejszínből kemény habot verünk és összekeverjük előbb a már langyosra kihűlt krémmel, majd az egészben hagyott eperszemekkel. Formában hűtjük ill fagyaszthatjuk. Tálaláskor a tetejét eper szemekkel díszíthetjük és tejszínnel. Ugyanígy készíthetünk szamóca krémet is.

Jó étvágyat !

A Minden Nap Alap honlap szeretettel várja kedves olvasóit. Életünk óceánján az álmok tengerére, ezotéria vizein evezve, recept folyammal ,őseink földjére hívlak. Relaxálni, pihenni, szórakozni vagy, ha kedved támad online reklámokra és üzletre. Gyere !!! >>>

Egyéb munkáim,  jegyzeteim más  formában : Mind Nap Alap,   Magyarok Nagyjai,   Dream Spiri,

Kellemes olvasást, érezd  jól magad !

Üdvözöl a honlap szerkesztője !

Tetszet ez a cikk ?
Regisztrálj még ma, és kaphatsz ingyenes frissítéseket közvetlenül a postaládádban. Továbbá hozzájárulsz adataid megadásával, hogy emailekben felkeressünk. Amely megfelel a GDPR irányelveinek.
I agree to have my personal information transfered to MailChimp ( more information )
Translate »
Verified by ExactMetrics