G-4FFD6QYYXW

Régiségek Kalocsai minta tányéron

A híres Kalocsai minta kézzel

Kalocsai minta, Kalocsa híressége, és általuk a Magyar nemzethez fűződő motívum. Sok formában, kivitelben találkozhatunk vele. Mind festett mind hímzések formájában terítőkön, és egyéb textil,tárgyak díszítése ként. Kézzel festve tányéron is mint ahogyan az a képen látható. Igazi Hungarikum. Elválaszthatatlan a Magyarságtól.

Kalocsai minta Régiségek Minden Nap Alap

Motívumában őrzi Kalocsa másik hírességét a paprikát amely szintén része nemzetünk kultúrájának. Ezek a minták illetve virág motívumok számtalan kézügyességet hagytak maguk után, nem csak mint festészetben, hanem kézimunkák, hímzések által is. Még ma is büszkén terítik asztalaikra az így készült darabokat háziasszonyaink. Egyesek azért mert családi örökségként maradt rájuk a népművészetünk csodás alkotása, mások pedig saját kezűleg hímezték. Az sem kizárt, hogy borsos áron megvásárolták. Kezdetben az ágyneműket hímezték lányaink a férjhez menetelt megelőzően illetve, öltéseiket zsebkendőkön használták fel még nem színes kivitelben. Később kötényeik majd abroszok, asztali futókat virágoztattak fel vele és felsőruházatukat díszítették. Néphagyományaink részét képezik. A mai időkben előfordult menyasszonyi ruhákon, és időnkét a divat ipar is fel-fel karolja akár filmnyomot változatban is. Ez előre jelzi, hogy örökkön örökké fent marad stílusa az utókornak.

A Minden Nap Alap honlap szeretettel várja kedves olvasóit. Életünk óceánján az álmok tengerére, ezotéria vizein evezve, recept folyammal ,őseink földjére hívlak. Relaxálni, pihenni, szórakozni vagy, ha kedved támad online reklámokra és üzletre. Gyere !!! >>>

Mentés

Mentés

Régiségek Szent könyv a múltból

Szent könyv a múltból

Szent könyv a múltból A fotók magukért beszélnek. Égi Manna. A Biblia elemeire támaszkodva tartalmaz írásokat. Az idők során széppé készített kivitele meg viselődött, de így is meg mutatja mekkora odaadással készítette mestere. Nagy méltósággal adózva tartalmának. A vallási kultúrák az évszázadok során nagyon nagy változáson mentek keresztül. Hit rendszerünk sokrétűen formálódott.

Szent könyv 2 Minden Nap Alap

Ma is folynak vallásokért háborúk. Számomra ez érthetetlen. Hogyan képesek a hit nevében harcolni. Emberek ember ellen menni, hogyan lehet elhinni azt, hogy erre szükség van. Nem lehet a hitet ráerőszakolni senkire. Miért gondolják egyesek, hogy az ők Istene jobb volt ? Vagy hogy csak egy kultusz lehet igaz. A világ ennél sokkal tágabb. Ember ember felett nem uralkodhat és nem ítélkezhet. Mindannyian egy helyről jöttünk és ugyan oda térünk vissza. „Senki sem kerül ki élve”. Legalább addig legyen jó amíg itt vagyunk, itt lehetünk. Hiszen az élet ajándék, minek a harc valamiért ami sosem volt és lesz a miénk. Ezek mind sokkal inkább eszmék. A hit az mindenkiben legbelül van és az úgy is egyéni. ” Élni és élni hagyni. ” Örök érvényű szabály. Szeretni, tisztelni, megbecsülni kell egymást és akkor nem lehet baj. A vallása pedig had legyen mindenkinek olyan amilyenek akarja. Ne mások döntsék el ! A Keresztény had legyen keresztény. A Buddhista had tisztelje Buddhát. az Iszlám pedig hajoljon csak Mohamednek. Mi sem vagyunk hitetlenebbek. !!!

A Minden Nap Alap honlap szeretettel várja kedves olvasóit.

Életünk óceánján az álmok tengerére    , ezotéria vizein

evezve, recept folyammal    ,   őseink földjére hívlak. Relaxálni,

pihenni, szórakozni vagy, ha kedved támad online reklámokra

és üzletre. Gyere !!! >>>

Mentés

Régiségek Szamovár, forró víz adagoló

Szamovár

Szamovár Régiségek egyike.  Ez egy gyönyörű forró víz adagoló. Kezdetben ezeket a tárolókat faszénfűtéssel készítették legelső funkciója a konyhák meleg vízzel való ellátása volt. Kínában készültek az első darabok, mégis a Orosz konyhák elterjedt kellékeként került be a köztudatba. A 19.században már petróleum fűtéssel rendelkezet. Később elektromos árammal üzemeltek. A tea fogyasztás kultusszá nőtte ki magát. Részben köszönhető ennek a jól bevált találmánynak. Legalább is Ázsia szinten. Minden esetre az itt fent maradt darab már csak családi ereklyeként őrzött régiség. Lehetséges, hogy elő életében Orosz szalonok asztalain pompázott. Kiszolgálva a vendég sereget forró vízzel a teázáshoz.



A Minden Nap Alap honlap szeretettel várja kedves olvasóit. Életünk óceánján az álmok tengerére, ezotéria vizein evezve, recept folyammal ,őseink földjére hívlak. Relaxálni, pihenni, szórakozni vagy, ha kedved támad online reklámokra és üzletre. Gyere !!! >>>

Valamint megtalálható oldalaim  G+ -on, most induló Minden Nap Alap, Élet, Álmok, Ezotéria közösséggel is. A Twitteren.  Piteresten és a Likedlin is.

A Facebookon  a   Web oldal alapítója  oldalakon és csoportjaimba is szeretettel várlak a Minden Nap Alap Fogadd be a világot, hogy az is elfogadhasson és a szintén indulóban lévő „Web oldal alapítók,szerkesztők kedvelők, csoportba.

Egyéb munkáim,  jegyzeteim más  formában : Mind Nap Alap,   Magyarok Nagyjai,   Dream Spiri,

Translate »
Verified by ExactMetrics